Elvitte a Siófok a három pontot

dsc1722.jpg
Ötgólos mérkőzésen vereséget szenvedtünk a BFC Siófok ellen a Szent Gellért Fórumban.

Hamisítatlan futballhangulat várta a csapatokat a Szent Gellért Fórumban húsvétvasárnap. Az Ultras Szeged harmincadik születésnapját ünnepelte, ennek apropóján fantasztikus atmoszférát és látványos élőképet varázsoltak szurkolóink a kapu mögött.

dsc1003.jpg

A kiváló körítés ellenére sajnos hamar hátrányba kerültünk: Temesvári rövid hazaadására vércseként lecsapott Horváth Péter, majd miután Molnár-Farkas mellett eltolta, az üres kapuba passzolta a labdát.

Szinte még magunkhoz sem tértünk a hidegzuhanyból, már is jött a következő: negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor Balogh Bence elesett a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt a vendégeknek. A tizenegyest Horváth Péter, az első gól szerzője higgadtan értékesítette.

dsc1660.jpg

A rémálomszerű kezdés ellenére alig tíz perccel később sikerült szépítenünk: Csoboth tört be a tizenhatoson belülre, Polényi buktatta, a sípmester pedig ezúttal is a büntetőpontra mutatott. Horváth Krisztofer névrokonához hasonlóan magabiztosan gurított a kapuba, megszerezve ezzel szezonbeli tizennyolcadik találat.

Néhány minutummal később komoly egyenlítési lehetőség adódott Horváth Krisztofer előtt, ám egy szemre is tetszetős összjáték végén a kapu mellé lőtt, így 2-1-es vendég vezetéssel zárult a félidő.

dsc1135.jpg

A fordulást követően még nagyobb energiákat mozgósítottunk az egyenlítés érdekében. Az ötvenhetedik percben kis híján sikerült egalizálni, Horváth ziccerét azonban Hutvágner hárította.

A kihagyott lehetőség megbosszulta magát és gyakorlatilag az ellentámadás végén Balogh Bence tizenhat méterről, ballal védhetetlenül csavart a jobb felsőbe.

Az újabb kétgólos hátrány ellenére egy pillanatra sem adtuk fel a találkozót. A ráadásban Horváth sarokrúgását követően Temesvári a hosszún érkezve nagy erővel a hálóba bólintott.

dsc1802.jpg

Sajnos az egyenlítésre már nem maradt elég idő, így elszenvedtük első hazai vereségünket tavasszal. Miután a Kecskemét a hajrában fordított a III. Kerület vendégeként, visszacsúsztunk a tabella negyedik helyére. A következő fordulóban, április 25-én Kecskemétre látogatunk. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Merkantil Bank Liga 33. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia– BFC Siófok 2–3 (1-2)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2500 néző. Vezette: Kovács Imre (Bertalan, Nagy V.).
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Vári (Dobos, 77.), Temesvári, Pejovics – Bencze (Kóródi, 66.)., Kovács M., Farkas A., Csoboth – Gajdos (Daru, 77.), Horváth K. Edzők: Andorka Péter, Bekim Kapic.
BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Horváth M., Varga B., Deutsch B. (Jagodics, 70.) – Varjas Z., Szakály A. (Medgyesi, 83.) – Horváth P., Eördögh, Kiss B. (Elek, 70.) – Balogh B. (Krausz, 77.). Vezetőedző: Domján Attila.
Gól: Horváh K. (24., 11-esből), Temesvári (91.), ill. Horváth P. (3., 16., a másodikat 11-esből), Balogh B. (58.).

Andorka Péter: – Az elején könnyű gólt adtunk az ellenfélnek. A srácok küzdöttek, volt ajtó-ablak helyzetünk az egyenlítéshez, de kihagytuk. Ma a megszokottnál több egyéni hibát mutattunk, de az utolsó percig nem adtuk fel, ezt pedig értékelték is a szurkolóink.

Gólösszefoglaló: 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink