Adem Kapic: Erős csapatunk van, a szurkolók támogatásával képesek elérni céljainkat

img-0631.jpg
A Vasas ellen ugyan 3-1-es vereséget szenvedtünk, de ezzel semmit nem változtak céljaink. Három pont a hátrányunk, az előttünk álló feladatok nem megoldhatatlanok. Klubunk sportigazgatójával Adem Kapiccsal értékeltük a találkozót, és szóba kerültek az edzőváltás körülményei is.

 Rangadóhoz méltó mérkőzést játszottunk hétfő este a Vasas ellen a Fáy utcában. A meccs első félidejében Horváth Krisztofer góljával vezetést szereztünk, azonban a második félidőben az angyalföldiek kihasználták rövid megingásunkat és megfordították a meccset. -Hibáztunk ugyan, de a győzelemért mindent megtettünk-kezdte értékelését Adem Kapic, klubunk sportigazgatója, aki a kispadon segítette a rangadón a szakmai stáb munkáját. -Várható volt, hogy a Vasas az első perctől kezdve irányítani akar, de erre készültünk és gyorsan felvettük a ritmust, gólt szereztünk és volt egy kapufánk is. Az első játékrészben dominálni is tudunk.

A második félidő elején a Vasas szinte mindent egy lapra feltéve támadott, és megfordította a meccset. -Követtünk el hibákat, de ez benne van a labdarúgásban. Nem szabad elfelejteni, hogy három alapemberünk, Temesvári Attila, Kovács Milán sérülés miatt, Kővári Róbert eltiltás miatt nem lehetett a csapatban. Aki pályára lépett mindent megtett a Vasas vezetése után is az egyenlítésért, a meccs döntő többségében egyenrangú ellenfelek voltunk és végig nagyon harcosan játszottunk- értékelt Adem Kapic.

278191893-5403469736350641-5468455398726117632-n.jpg

Klubunk a csütörtöki edzőváltás után, szem előtt tartva a rangadóra történő felkészülést, csak szűkszavúan kommentálta a történteket. -Váratlan helyzetbe kerültünk, de fontos meccsre készültünk és ehhez tiszta fejek kellettek. Az öltözőben pénteken megbeszéltük a játékosokkal, hogy csak az előttünk álló feladatokra koncentrálunk és megyünk tovább az utunkon, a célunk felé. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert egy összetartó, mentálisan is erős csapatunk van, már a pénteki edzésen éreztük a játékosokon, hogy semmi nem térítheti le őket az útról-mondta a sportigazgatónk.

Az elmúlt napokban egykori vezetőedzőnk több helyen is nyilatkozott távozásának okáról. -Továbbra sem szeretnénk nyilatkozatháborúba belemenni, ugyanakkor vannak olyan tények, amiket nem hagyhatunk szó nélkül. Világos célokat fogalmaztunk meg a volt vezetőedzőnknek, és a teljesítményünk azt mutatja, hogy elfogadta ezeket. Folyamatosan egyeztettünk és nem jelezte, hogy nem értene egyet törekvéseinkkel. Emellett van egy nagyon furcsa dolog az edzőváltásban. Volt vezetőedzőnk április 7-én írásban beadta a felmondását, a szerződésében 30 napos felmondási idő szerepel. Ezek alapján a szerződése a Szeged-Csanád GA csapatához köti, a klub alkalmazásában van, így számomra érthetetlen, hogy hogyan kaphatott engedélyt leülni egy másik csapat kispadjára. Ezt csak akkor kaphatta volna meg, ha a jogviszonyát már rendezte velünk, de ez a mai napig nem történt meg-fejtette ki Adem Kapic.

278183140-5403469793017302-6533477972377198350-n.jpg

A hétfői mérkőzésen ugyan vereséget szenvedtünk, de a hátrányunk nem nőtt a Diósgyőr mögött. -Három pontra vagyunk a második helytől. Hosszú távon és rövid távon is ugyanaz a célunk: folyamatosan építkezünk és lépünk, megyünk előre. Mindig a következő lépés, a következő edzés és a következő meccs a legfontosabb. A céljaink változatlanok, bár a bajnokság hajrájában vagyunk, de még hat mérkőzésünk van. Erős csapatunk van, ráadásul több mint száz szurkoló kísért el bennünket a Vasashoz, ezt csak kevés magyar klub tudja elmondani, hogy ennyien szurkolnak nekik egy idegenbeli mérkőzésen, pláne munkanapon. Együtt erősek vagyunk és képesek leszünk elérni a céljainkat-zárta értékelését Adem Kapic.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink