Megcibáltuk az oroszlán bajszát, de a bravúr elmaradt

horvath-nso.jpg
Egy csodálatos első félidőt követően felőrölt bennünket a listavezető Vasas.

Bekim Kapic két helyen változtatott a szerdai, Csákvár elleni bajnoki mérkőzéshez képest: Kővári helyett Bitó, Kovács helyett pedig Simon kezdett.

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés: Ódor Máté szenzációs passzát követően Horváth Krisztofer a kiváló labdaátvételének köszönhetően helyzetbe került, a kissé kiszorított szögből leadott lövése pedig meglepte Jovát, ezzel megszereztük a vezetést.

Pár perccel később kis híján megdupláztuk az előnyünket, Bencze Márk sistergős átlövése a bal kapufán csattant. Néhány minutummal később Ódor egy szép szólót követően jobbal próbálkozott, nem sokkal ugyan, de célt tévesztett.

Az első igazán nagy Vasas-helyzetre több mint félórát kellett várni: ekkor egy szabadrúgást követően a keresztlécről a gólvonalra vágódott a labda, ahol Molnár-Farkas kiváló reflexszel rávetődött. Iyinbor konkrétan fél centiméterről lőhetett volna gólt, ha kapusunk nem reagál elképesztő gyorsasággal.

nso.jpg

A fordulás után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a házigazda, aminek meg is lett az eredménye: az ötvennyolcadik percben Silye távoli kísérlete védhetetlenül vágódott a bal alsóba.

Szinte még fel sem ocsúdtunk a gól okozta sokkból, már jött is a következő: Berecz lövését még bravúrral hárította Molnár-Farkas, Hinora kísérleténél viszont már tehetetlen volt a szegedi hálóőr. Két perc alatt fordított a Vasas.

A hatvankilencedik percben eldőlt a találkozó: egy baloldali szöglet után Otigba fejelt a kapunkba, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt.

A hajrában Bitó ballábas kapáslövése még talpra ugrasztotta a szegedi szurkolótábort, de a szépítés sajnos elmaradt.

Folytatás április 17-én, vasárnap a Siófok ellen a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 32. forduló
Vasas FC – Szeged-Csanád GA 3-1 (0-1)

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. Vezette: Bognár Tamás (Hanyecz, Horváth Z., Máyer).
Vasas FC: Jova - Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye - Berecz, Pátkai (Márkvárt 88.), Hinora (Hidi 88.) – Radó (Zimonyi – a szünetben), Feczesin (Bobál 88.), Pekár (Cipf – a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Ódor, Vári, Pejovics, Bitó – Bencze (Kóródi 72.), Farkas, Simon (Germán 72.), Csoboth (Dobos 79.) – Horváth, Gajdos (Gréczi 79.). Edző: Bekim Kapic.
Gól: Silye (58.), Hinora (60.), Otigba (69.) ill. Horváth (13.).
Sárga lap: Feczesin (77.) ill. Ódor (39.), Simon (50.), Gajdos (64.), Csoboth (64.)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink