Újabb csúcsrangadót játszunk

vasasszurkolok.jpg
A Vasas ellen 20 órakor kezdődő mérkőzésünket az M4 Sport élőben közvetíti.



Kemény meccset nyertünk a Csákvár ellen

Csapatunk az előző fordulóban, a Csákvár ellen játszott és küzdelmes mérkőzésen tudta megszerezni a győzelmet. Horváth Krisztofer az első félidőben szerzett gólt büntetőből és ezt az előnyünket nagy csatában, de biztosan őriztük. Jelenleg a tabella harmadik helyén állunk 59 ponttal. Mögöttünk a Kecskemét velünk azonos pontszámmal áll, előttünk, a hétvégi fordulóban hazai pályán csak döntetlent játszó Diósgyőr áll 62 ponttal.

Ellenfelünkről

A Vasas a vártnál döcögősebben kezdte a tavaszi szezont, az első négy fordulóban három döntetlen mellett egy győzelmet szereztek, azonban az utóbbi hét forduló mindegyikében nyerni tudtak, legutóbb a III. Kerületi TVE ellen 3-0-ra. A tavaszi veretlenségüknek köszönhetően 6 pontos előnnyel állnak a tabella első helyén.

Ősszel döntetlen lett

Ősszel, hazai pályán remek mérkőzést játszottunk a Vasas ellen. Bár gól nem született, a színvonalra nem lehetett panasz.

vasasgreczi.jpg

Ezt várják

Bekim Kapic, a Szeged-Csanád GA edzője: – Ugyanúgy készülünk a Vasas ellen, mint az összes többi mérkőzésre. Mindenki tisztában van a céljainkkal, nagyon motiváltan várjuk a rangadót. A saját játékunkat szeretnénk játszani, nem változtatunk az eddigiekhez képest. Nagy támogatást kapunk a szurkolóinktól, jóban-rosszban kitartanak mellettünk, hétfőn is nagy szükség lesz a biztatásukra.

Szivacski Donát, a Vasas SC szegedi születésű játékosa: Nagyon várom már a Szeged elleni meccset. Igazi rangadó vár ránk, amely a bajnokság végkimenetele szempontjából is kiemelten fontos lesz mindkét együttes számára. Ellenfelünk elsősorban stabilan védekezik, rajtunk kívül a második legkevesebb gólt kapták idén, a keretüket sikerre éhes fiatalok alkotják, akik a gólokkal sem maradtak adósok. Nem lesz egyszerű ellenük játszani, éppen ezért maximális koncentráltsággal készülünk erre az összecsapásra is. Hazai környezetben egyértelműen a győzelem megszerzése lesz a célunk.

Jegy, belépés

A belépéssel és a jegyekkel kapcsolatos információkat ide kattintva olvashatja.

Közvetítés

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a klub hivatalos oldalán, de a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Aki nem utazik a helyszínre, az Szegeden a Blues Cafeban, a Bárkában és a Center Bárban is nézheti a mérkőzést-várhatóan mindhárom helyen sok szurkoló társaságában.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink