Germán Tamás: Nem tántoríthat el semmi és senki a céljaink elérésétől

275539784-7291974967509072-4673349265795677602-n.jpg
Germán Tamás szerint az csapat a pályán és azon kívül is erős. Csapatkapitányunk szerint nem véletlen, hogy a legnagyobb riválisunk ilyen lépést húzott.


- Olyan helyzetbe, amilyenbe a csapat került, ott a csapatkapitánynak is komoly szerepe van, hogy az öltöző hogyan dolgozza fel a történteket. Mi történt, miután megtudtátok a hírt?
- Természetesen meglepődtünk, finoman szólva sem erre készültünk. Ilyenkor nem csak a csapatkapitánynak van szerepe, hanem az idősebb játékosoknak is. Természetesen egy ilyen helyzet az egész csapatra és minden játékosra hatással van. Új helyzet állt elő, de jól kezeljük ezt a szituációt és már pénteken is egy jó hangulatú edzésünk volt. Mint csapat még jobban összezárunk és megyünk a célunk felé tovább.

- Érzel olyat a csapaton, hogy na akkor most csak azért is megmutatjuk?
- Amit érzek és amit gondolok, az az, hogy rettentő büszke vagyok erre a társaságra, mert ami történt az úgy jön le nekem, hogy félnek tőlünk a riválisok. Nem véletlen a legnagyobb riválisunknak volt egy ilyen-nem szeretném minősíteni milyen-húzása. Nem csak mi lehetünk saját magunkra, de büszke lehet ránk a város, a szurkolók és a családunk, mert szépen haladunk együtt a célunk felé. Együtt meg fogjuk csinálni!

275605931-7291974600842442-921864552362080008-n.jpg



- Elvitathatatlan szerepei vannak egy vezetőedzőnek az eredményben, de azért a pályán a játékosok hozzák az eredményt. Rosszabb játékosok nem lettetek.
- A volt vezetőedző szakmai kvalitásait nem lehet vitatni, és így egy edző szerepét nem lehet kétségbe vonni. De a pályára tizenegy ember fut a pályára, a kispadon ülnek még tizenegyen és ott van egy remek stáb és a vezetőség is. Ez egy sok darabos kirakós. Ebből most kiesett egy ember, de ahogy azt öltözőben is elmondtam és még biztos elmondom néhányszor, ez egy csapat, csapatmunka és nem tántoríthat el semmi és senki a céljaink elérésétől.

- Hétfőn a Vasas ellen nagyot léphettek a célok elérése felé. Mit vársz a meccstől?
- Nekünk és minden másik csapatnak ebben a ligában minden meccs nehéz, legyen az első vagy az utolsó helyezett ellen. Nem mehet senki biztosra, de mindent meg kell tennünk, hogy most is a legjobbunkat hozzuk. Fontos meccset játszunk a Vasas ellen, de lesz még ezen kívül hat forduló, ahogy eddig tettük, mindig a következő feladatra kell koncentrálnunk és akkor elérjük a célunkat.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink