Adem Kapic: A játékosok koncentráltak, hisznek a szegedi futballban

sac-3301.jpg
A magyar, de talán a világ sportjában is szinte példa nélküli dologgal találta magát szembe egyesületünk Dragan Vukmir semmiből jött távozásával. Adem Kapic, klubunk sportigazgatója azonban pillanatok alatt rendezte a sorokat és csapatunk már csak az előtte álló feladatokra koncentrál.


- Két évtizede ismerik egymást Dragan Vukmirral, így gondolom nem csak mint klubvezető, de mint barát is meglepődött. Hogyan fogadta a bejelentését?
- Húsz év után még mindig tud meglepetést okozni, nem hittem, hogy ilyen lépést tesz. Megértem, hogy kapott egy vonzó ajánlatot, de ezt a szezont már csak a morális szempontok miatt is illett volna végig csinálnia Szegeden. Amit elkezdtünk, azt illik befejezni.

- Fontos rangadó előtt áll a csapat, így sokat nem lehet időzni, a történtekkel együtt kell felkészülni a listavezető Vasas ellen. Hogyan tudják kezelni a helyzetet?

- Az első és a legfontosabb, hogy mi ilyen helyzetben is egy igazán erős csapat vagyunk. Az első naptól kezdve együtt működünk, együtt éljük meg a sikereket, kudarcokat és nehéz helyzeteket. Dragan Vukmir is a csapat része volt, egy célért dolgoztunk minden nap. A csapat jó úton halad, de Ő úgy döntött, hogy itt hagy minket. A játékosok arcán dühöt láttam, ami még erősebbé tesz minket. Az ellenfelek nem csak tisztelni fognak minket, hanem félni is fognak tőlünk.

 

sac-3304.jpg

 

- Akár plusz motivációt is adhatnak a hátralévő hét mérkőzésre?
Nem vagyunk érzelmesek, profik vagyunk. A játékosok koncentráltak, hisznek a szegedi futballban. Látják a jövőjét a projektünknek. Kellően motiváltak. Dragan Vukmir egy darabja volt ennek a projektnek, de feladta, és az egyéni, saját sikerét választotta, nem a csapatét.

- A csapatunk pénteki edzését a szakmai stáb és Ön vezette. Meddig készítik fel ilyen felállásban a játékosokat?
- Hiszek a csapatban és a szakmai stábban. Mindent csapatként értünk el eddig, nem egyénileg. Nem tervezzük, hogy a hátralévő hét mérkőzésre vezetőedzőt szerződtünk.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
1. forduló
2026.07.25. szombat, 19:00
TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tiszakécske Városi Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Kolorcity Kazincbarcika SC 0
02. HR-Rent Kozármisleny 0
03. DVTK 0
04. Soroksár SC 0
05. VIDEOTON FC Fehérvár 0
06. FC Ajka 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. KARCAGI SC 0
09. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
10. Szentlőrinc 0
11. Gyirmót FC Győr 0
12. BVSC-Zugló 0
13. KECSKEMÉTI TE 0
14. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 0
15. FC Nagykanizsa 0
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0

Partnereink