Tisztes helytállás a Fradi ellen

fradi-kovari.jpg
Egészen a 87. percig úgy tűnt, döntetlent játszunk a Ferencvárossal a kárpátaljai menekültek megsegítését szolgáló jótékonysági barátságos mérkőzésen, ám egy balszerencsés öngóllal végül nyert a magyar bajnoki címvédő a Szent Gellért Fórumban.

A mérkőzés előtt Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész Molnár Levente operaénekessel közösen előadta a Himnuszt és a Bánk bán című operából, a „Hazám Hazám” című áriát. A találkozó kezdőrúgását két fiatalember, Riczó Dávid és Riczó Richárd végezte el, akik nagyapjuktól kapták ajándékba ezt a lehetőséget.

Csaknem ötezer néző előtt a születésnapját ünneplő Germán Tamás vezérletével bátor játékkal rukkolt elő csapatunk a 32-szeres magyar bajnok ellen. Az első félidő során a nagy iramot diktáló zöld-fehérek nehezen tudták megbontani a védelmünket, egy-két szélről érkező beadásból veszélyeztettek, míg csapatunk kontratámadásokból teremtett helyzeteket. Az első félidőben a lendületes játék ellenére nem láthatott gólt a népes publikum.

A szünetben gazdára talált az árverésre bocsájtott, dedikált Ferencváros mez is, amelyet Zsótér Robin vihetett el 250 ezer forintért. A licit nyertese Germán Tamástól vehette át a Fradi mezt, ráadásul egy aláírt Szeged-Csanád GA mezzel is meglepte őt csapatkapitányunk.

A második félidőben sem változott a játék képe, habár többet volt a labda a Fradinál, a helyzetek számát tekintve ikszes mérkőzés volt.

Sokan talán már elkönyvelték a döntetlent, de a 87. percben Marin kiugratása után Mák lövése irányt változtatott Pejovics lábán, így védhetetlenül vágódott a szegedi hálóba. A gól után megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, Dobos ziccerét azonban hárította Bogdán, így a Ferencváros 1-0-ra megnyerte a jótékonysági barátságos mérkőzést.

Együttesünk legközelebb április 3-án a Diósgyőr otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Barátságos jótékonysági mérkőzés
Szeged-Csanád GA – Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Szent Gellért Fórum, 4500 néző. Vezette: Lovas (Medovarszki, Csatári)
Szeged-Csanád GA: Molnár F. (Takács J., a szünetben) – Ódor, Temesvári, Pejovics, Bencze M. – Farkas A., Kovács M., Kővári (Vári, 76.) – Csoboth (Vasziliu, 88.), Germán (Kóródi, a szünetben), Gajdos (Dobos Á., 72.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Ferencvárosi TC: Bogdán – Wingo (Kaján, 62.), Besic, Somália (Könczey, 76.), Pászka (Katona Máté, 76.) – Esiti (Bassey, a szünetben), Loncar (Sigér D., 62.) – Auzqui (Zachariassen, a szünetben), Marquinhos (Mak, a szünetben), Zubkov (Marin, a szünetben) – Boli (Tokmac, a szünetben). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.
Gól: Pejovics (86. – öngól).


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink