Egy félidő alatt eldöntöttük a meccset

szeged-ajka-foto-delmagyarorszag-torok-janos-2-960px.jpg
Az Ajka elleni győzelemmel hangoltunk a Fradi elleni jótékonysági mérkőzésre

A középkezdés után nem kellett sokat várni az első gólra, 1 perc 10 másodpercnél járt az óra, amikor Csoboth Kevin tolta meg jó ütemben a labdát, egy ajkai védő szabálytalanul próbált szerelni, de a játékvezető előnyszabályt alkalmazott. A labda Horváth Krisztoferhez került, akli elhúzott a balszélen majd beadta labdát, amire tökéletesen érkezett Gajdos Zsolt, és a hálóba fejelt. 1-0

A gól után is mi irányítottuk a játékot, kisebb nagyobb veszéllyel támadtuk is az ajkai kaput. A 25. percben meg is lett az eredménye ennek, Kővári Róbert verte meg a védőjét a bal szélen, majd az alapvonal mellől Csoboth Kevin elé tálalt, akinek ajtó-ablak helyzetben 6 méterről nem tévesztette el a kaput. 2-0 

Nem hagyott alább a támadókedvünk, így a 37. percben újabb gól lett az eredménye. Csoboth Kevin cselezte ki védőjét, majd lőtt 22 méterről, lövése a jobb kapufán csattant, onnan pedig egyenesen a hálóba vágódott. 3-0

A második játékrészben is mi voltunk aktívabbak támadásban, de a mezőnyfölényünk meddő volt. A játékunkra nem lehetett itt sem komolyabb panasz, de egy kicsit visszafogottabb volt a tempónk. Hiába volt olykor területe az ajkaiaknak, komolyabb veszélyt nem jelentettek a szegedi kapura, így a magabiztos vezetésünk, egyben győzelmünk egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben.  

A hajrában bemutatkozott klubunk saját nevelésű fiatal játékosa, Murár András.

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
Szeged-Csanád GA–FC Ajka 3–0 (3–0)
Szeged
, Szent Gellért Fórum, 750 néző. Vezette: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Rózsa Dávid)
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári (Bencze, 75.) – Kovács M., Farkas A. – Dobos Á. (Germán, 64.), Horváth K. (Debreceni, 75.), Csoboth (Daru, 75.) – Gajdos (Murár, 86.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
FC Ajka: Balogh M. – Murka (Sejben, 34.), Görgényi, Tar, Csemer – Lehoczky (Doncsecz, a szünetben), Tajthy (Kenderes, 34.) – Gaál B. (Berzsenyi, 88.), Tóth G., Csizmadia Z. – Szarka Á. (Dragóner, 67.). Vezetőedző: Kis Károly
Gól: Gajdos (2.), Csoboth (27., 35.)

Dragan Vukmir:
 – Jól kezdtünk, három nulla volt ide az első félidőben, sőt kimaradt még néhány helyzet is. Rendben volt a hozzáállás, az akarat, és a szünet után annyit adtunk ki magunkból, amennyi az előny megőrzéséhez kellett.

Kis Károly:
 – A hazaiak gyorsan, már az első félidőben eldöntötték a meccset. Ennél jobbat, többet tudunk, és a kombinatív játékunk jó volt, de helyzeteket nem igazán alakítottunk ki. A Szeged megérdemelte a győzelmet.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink