Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Átmenetileg Gyulán játszik a csapat

sz-g.jpg
A Szeged2011 vezetősége köszönetet mond Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának a kétéves NB II-es szereplés alatt nyújtott anyagi támogatásért, és mindazoknak, akik a csapatot anyagilag és erkölcsileg segítették. A közismert, meglehetősen furcsa körülmények következményeként a Szeged 2011 az új idényt az NB III-ban kezdi.

Megértve, hogy a város az NB III-as csapatot nem tudja támogatni, s mivel a klubnak nincs saját pályája Szegeden, és még a TAO támogatással létesítendő Tisza-parti stadion építési munkálatai sem kezdődhettek el, ezen kívül a sorozatos rendbontások miatt a klubnak ismételten súlyos pénzbüntetéseket kellett az MLSZ felé fizetnie, a klub vezetése úgy döntött, hogy az utánpótlás csapatok Lóczi István vezetésével és a Grosics Gyula Akadémia szakmai támogatásával Szegeden folytatják a munkát az egyesület jövője érdekében.

Az első csapat viszont ideiglenesen Gyulára, a Grosics Akadémiára költözik, ahol kiváló körülmények között, a sajátjának tekinthető létesítményeket - természetesen ingyen - használva tartja az edzéseket, hazai bajnoki mérkőzéseit pedig a minden igényt kielégítő, ezer fő befogadására alkalmas centerpályán játssza. Pénzügyi okok miatt távozott a szakmai stábból Gálhidi György vezetőedző és Bakó Tibor kapustréner. A játékoskeretben szakmai és pénzügyi okok miatt ugyancsak nagy változások történtek.

A jövőben a fiatalok lényegesen több lehetőséghez jutnak a csapatban, melléjük jó mentalitású, megbízható, a tehetségeket folyamatosan segítő rutinos labdarúgókat is szerződtetni kíván a Szeged 2011. Az elvárás a gárdával szemben egyértelmű: minden körülmények közt az azonnali visszakerülés a másodosztályba.

A klub új neve Szeged 2011 – Grosics Akadémia

Szeged2011 vezetősége


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.02.02. vasárnap
SZOMBATHELYI HALADÁS/SZEGED-CSANÁD GROSICS
Szombathelyi Haladás Stadion
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 46
02. BUDAFOKI MTE 42
03. GYIRMÓT FC GYŐR 35
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 34
05. WKW ETO FC GYŐR 34
06. BFC SIÓFOK 33
07. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 31
08. VASAS FC 31
09. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28
10. SOROKSÁR SC 28
11. DOROGI FC 27
12. BUDAÖRS 24
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS 24
14. KAZINCBARCIKA 24
15. FC AJKA 22
16. DUNA ASZFALT TLC 21
17. SZOLNOKI MÁV FC 21
18. SZOMBATHELYI HALADÁS 15
19. VÁC FC 7
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink