Kiütéses győzelem a Budörs ellen

gol.jpg
Dupla öröm a Fórumban: tükörsíma győzelem és jön a Fradi.

Bár egy kisebb vendég lehetőség volt az első helyzet, mégis tökéletesen kezdtük a mérkőzést. Az 5. percben Csoboth Kevin lábát összekoccantották a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt Horváth Krisztofer, a tőle megszokott magabiztossággal váltotta gólra. (1-0)

A 11. percben a gólszerző most egy remek beadással találta meg Gajdos Zsoltot, akinek szinte felugrania sem kellett ahhoz,hogy 5 méterről a hálóba csúsztasson. (2-0)

20220309-szeged-budaors-frank-yvette-3-960px.jpg

Ha pedig egy üzlet beindul... a 23. percben Temesvári Attila hosszú passza után Csoboth Kevin megvárta, hogy egyet pattanjon a labda, majd ballal a bal alsó sarokba lőtte. (3–0)

A félidő hátralévő részében is csapatunk volt a kezdeményező, egyértelmű fölényben játszittunk, de gólt nem szereztünk már a lefújásig.

A félidőben a lelátó nagy ovációval fogadták, amikor klubunk bejelentette, hogy a Ferencváros labdarúgói jótékonysági mérkőzést játszanak csapatunkkal. A március 26-án, fél 4-kor kezdődő meccs teljes bevételét a háborús menekültek megsegítésére ajánljuk fel.

A második játékrészben sem változott a játék képe. Folyamatosan támadásban voltunk, és ez újból meghozta a gyümölcsét. A 61. percben Gajdos Zsolt adta vissza a gólpaszt Horváth Krisztofernek, aki egy szép csel után jobbal lőtt a jobb alsóba. (4-0)

krisz.jpg

A meccs már régen eldőlt, a kérdés az volt, hogy rúgunk még gólt vagy sem. A 79. percben jött a válasz, amikor Bencze Márkot buktatták a 16-oson belül, Germán Tamás pedig a jobb alsó sarokba lőtte a büntetőt. (5-0)

De még ezzel sem volt vége. A 83. percben a hosszú kihagyás után pályára lépő Daru Bence egy kapusról kipattanó labdát értékesített, beállítva ezzel a végeredményt. (6-0)

A Szent Gellért Fórumban még soha nem nyertünk ilyen különbséggel tétmérkőzésen.

Dragan Vukmir: – Az előző, szentlőrinci vereség hozzátartozik a futballhoz. Akkor nem játszottunk jól, de tudtuk, hogy alig pár nap múlva újabb meccs van. Az első perctől domináltunk, megérdemelten nyertünk, gratulálok a csapat minden játékosának.
Toldi Gábor:
 – Sajnos ma nem voltunk egy súlycsoportban a Szegeddel, óriási sebességbeli különbség volt a javukra. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy 11 perc után már két gólt kaptunk, így nincs más dolgom, mint gratulálni az ellenfélnek..

LABDARÚGÓ NB II, 27. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GA–BUDAÖRSI SC 6–0 (3–0)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 600 néző. Vezeti: Nagy Róbert (Márkus Péter, Punyi Gyula)
SZEGED-CSANÁD GA
: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári (Daru, 73.) – Kovács M., Farkas A. – Csoboth (Bencze, 63.), Horváth K. (Debreceni, 73.), Dobos Á. (Gréczi, 63.) – Gajdos (Germán, 73.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
BUDAÖRS:
 Slakta – Kojnok (Tóth K. a szünetben), Fényes (Tányéros, a szünetben), Gyurácz, Galambos – Sajbán Miklós, Zsidai (Petneházi, a szünetben) – Molnár T., Halácsi (Horváth B., 63.), Kapronczai (Vankó, a szünetben) – Murai. Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző:
 Horváth K. (5., 11-esből, 61.), Gajdos (11.), Csoboth (23.), Germán (79., 11-esből), Daru (83.)



2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink