U10: Remek helytállás Törökbálinton

273907767-4752204951545455-8626431035794096472-n.jpg
A hétvégén az ország egyik legjobb és leghíresebb tornáján, a törökbálinti YTC viadalon járt a 2012-es korosztályú csapatunk.

A tornára 24 nevezett csapat, négy csoportban játszott körmérkőzéseket és az eredmények alapján, a legjobb 12 csapat az arany, míg a többiek az ezüst ágon folytatták a küzdelmeket.

Talán a legnehezebb csoportba kerültek a mieink, melyet jól jelez, hogy a csoportunkból ezüst ágra kerülő csapatok mindegyike megnyerte a saját kis csoportját. A csoportmeccsek és a középdöntő alatt csak egy vereséget szenvedtek gyerekeink, hozzátartozik, hogy a Mészöly Focisuli és a Nyíregyháza ellen számunkra hízelgő volt az eredmény. A Győr, a Debrecen és a Vasas ellen kimondottan jól és ötletesen játszottak a fiúk, a Slovan Bratislava ellen pedig nagy küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, nagy hátrányt ledolgozva. Mind a nyolc mérkőzés nagyszerűen szolgálta a gyerekek fejlődését és játékban valamint eredményességben is nagyszerűen pozitív képet festett az alakulat.

Keret: Bárkányi Balázs (kapus), Bagóczky Tamás, Rudics Ádám, Dér Levente, Nógrádi Dávid, Tarjáni Gyula, Molnár Csenge, Nagygyörgy Balázs.


Csoportmérkőzések:

  • Szeged-Csanád GA – Mészöly FS 1-1. Gólszerző: Molnár Csenge
  • Szeged-Csanád GA – Slovan Bratislava 3-3. Gólszerzők: Molnár Csenge (3)
  • Szeged-Csanád GA – Bene Ferenc LA 2-0. Gólszerzők: Rudics Ádám, Molnár Csenge
  • Szeged-Csanád GA – ETO FC Győr 2-0. Gólszerzők: Molnár Csenge, Nógrádi Dávid
  • Szeged-Csanád GA – DVSC LA 1-1. Gólszerző: Bagóczky Tamás

Középdöntő mérkőzések:

  • Szeged-Csanád GA – Bozsik Akadémia Nyíregyháza 1-1. Gólszerző: Molnár Csenge
  • Szeged-Csanád GA – Főnix Gold FC 1-3. Gólszerző: Rudics Ádám

Negyeddöntő:

  • Szeged-Csanád GA – Vasas 0-1.

Hacker Bence, vezetőedző: – Nagyon magas színvonalú és pazar szervezésű tornán vettünk részt, ahol nyugodtan kijelenthető, hogy szépen helytálltunk. Nyolc nagyon éles, intenzív mérkőzést játszottunk, ami remek lehetőséget biztosított a fejlődésre. Akadt egy-két gyengébb meccs, de kimondottan örömteli volt, hogy a gyerekek bátran és nagyon jó szellemben játszottak végig. Szakmailag szintén örömteli, hogy sok tanult elem visszaköszönt a mérkőzéseken. Nyilván jó csapatok ellen játszva jobban kijönnek a hibák, ez csak megerősített abban, hogy mit kell főképpen fejleszteni a jövőben. Nem elsősorban eredményben gondolkozunk, de úgy hisszük, megérdemelten jutottunk a legjobb 8 közé. Nagyon bántott minket a Vasas elleni negyeddöntő, mert a gyerekek szenzációsan fociztak- talán itt vette el tőlünk a foci mindenhatója, amit addig két gyengébb meccsünkön adott. Összességében nagyon hasznos és élvezetes napunk volt, sok hasonló megmérettetésre lenne szükségük a gyerekeknek, hogy megfelelően fejlődhessenek. Mi büszkék vagyunk erre a napra, gratulálunk a játékosoknak!

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink