Adem Kapic: Napról napra azért dolgozunk, hogy az NB I-es álmunk valósággá váljon

ademkapic2.jpg
Sportigazgatónkkal az eredményes tavaszi rajtról, a klub filozófiájáról és vonzerejéről, valamint a szezonbeli célokról beszélgettünk.

Kimondottan jól kezdtük a tavaszi szezont: két győzelem mellett egy döntetlen a bajnokságban. Előzetesen ilyen kezdésről álmodott?  

Senki sem garantálhatja a sikert. A téli felkészülés során folyamatosan figyeltem, hogyan dolgozik a csapat, beleértve a játékosokat és a szakmai stábot. Az elvégzett munka alapján azt mondhatom, nem meglepő a jó kezdés. Megvan a potenciál a csapatban. A kemény munkában hiszek, tudom, hogy ez hosszú távon kifizetődik.

Nyáron a Serie A-ban szereplő Torinótól érkezett Horváth Krisztofer, aki azóta meghatározó tagja lett a csapatnak, a napokban pedig aláírt Csoboth Kevin, aki korábban a Benfica utánpótlásában pallérozódott. Mondhatjuk, hogy nemzetközileg is egyre vonzóbb a fiatal tehetségek számára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia?

A Szeged-Csanád GA egy stabil, komoly ambíciókkal rendelkezőkkel klub. Ez imponáló a fiatal játékosok számára is, hiszen a klubunk egy fontos állomás lehet a karrierjükben. Egy ekkora város megérdemel egy első osztályú csapatot, ennek elérésben próbálnak ők is segíteni. Rajtuk kívül több olyan fiatal tehetségünk is akad, akikben már most is megvan a lehetőség, hogy idővel külföldre kerüljenek. Folyamatosan keressük az olyan játékosokat, akiben megvan a potenciál, hogy a klubbal összhangban és párhuzamosan fejlődjenek. Ez a filozófiánk része.

Ha az előző szezont vesszük alapul, szép tavaszi menetelésben reménykedhetünk. Hogyan látja, Dragan Vukmir érkezésével mennyit változott a csapat?

Tavaly kimondottan jó évünk volt, több pozitív változás is történt a csapat életében. Dragan Vukmir tökéletesen illik a klub filozófiájához. Ez nagyon fontos, mind játékosok, mind az edzők szempontjából. Úgy gondolom, ő az egyik kulcsa a jó szereplésünknek. Évek óta ismerem, játékosként is jól tudott alkalmazkodni a klubok elvárásaihoz, edzőként is ugyanezt látom tőle. Nem egyszerű az ő dolga, de tudja, hogy mit kell csinálni. Ismeri a siker receptjét, ami nem más, mint a kemény munka.

A csapat folyamatosan ott van a dobogó közelében. A szezon végén milyen helyezéssel lenne elégedett?

Mindig meccsről meccsre készülünk, a tabellával pedig nem foglalkozunk. A játékosok a szakmai stábbal karöltve keményen dolgoznak, hiszen minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A bajnokság végén majd meglátjuk, hogy ez mire elég. 

A városban egyre többen beszélik, hogy megérett a csapat az NB I-re. Egyetért?

Amikor Kiss-Rigó László püspök úr megalapította a klubot, az volt a célkitűzés, hogy legyen Szegeden egy NB I-es csapat. Látni kell azonban, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Folyamatosan és szisztematikusan építjük a klubot: nem csak az első csapatnak, hanem az utánpótlásnak is stabil lábakon kell állnia. Napról napra azért dolgunk, hogy a klub fejlődjön, és hogy az NB I-es álmunk rövidesen valósággá váljon.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink