Új játékos a fedélzeten

1644570917919.jpg
Bencze Márk a Csákvártól igazolt csapatunkhoz.

Új játékossal erősödött csapatunk, a 22 éves Bencze Márk Aqvital FC Csákvárból érkezett. Márk a Vasas-Kubala Akadémián nevelkedett, majd három évig a holland Vitesse utánpótlás csapataiban szerepelt. Hazaérkezése után Siófokon játszott, majd a Mezőkövesd színeiben bemutatkozhatott az NB I-ben is. Az őszi szezon előtt került Csákvárra, ahol 11 alkalommal lépett pályára. Balhátvédként szerepelt legutóbb, de a középpályán sem érzi magát idegenül. Az utánpótlás-válogatottakban több mint 50 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

- Ha csak a tabellát nézzük, akkor ez egy előrelépés és minőségi váltás volt nekem. Csábító volt az is, hogy remek körülmények közé érkeztem, a szerződésem aláírása után körbejártuk a Szent Gellért Fórumot, ami minden igényt kielégítő. Dragan Vukmirral beszélgettem, nagyon szimpatikus volt amit mondott, így gyorsan meg tudtunk egyezni. Az első néhány edzés alapján azt mondhatom, hogy nagyszerű és sokra hivatott csapatba kerültem. Remélem, hogy a szezon végén a dobogó közelében, vagy akár a dobogón végezünk. Képesnek érzem erre a csapatot-mondta Márk.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink