Magabiztos játék, megérdemelt győzelem

bc5k5124.jpg
Idei első hazai bajnoki mérkőzésünkön magabiztos játékkal, 3-0-ra legyőztük a Budafoki MTE csapatát a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában.

Dragan Vukmir négy helyen változtatott a III. Kerület elleni csapatához képest: a védelem tengelyében az eltiltását letöltő Temesvári váltotta Tóth Gábort, a baloldalon Bitó helyett Kővári szerepelt a hátvédsorban, a támadó szekcióban pedig Kóródi és Haruna kapott bizonyítási lehetőséget Gréczi és Germán helyén. 

Rögtön a találkozó elején megszerezhettük volna a vezetést, Horváth Krisztofer távoli bombája azonban a keresztlécen csattant. A második nagy lehetőség Gajdos előtt adódott, jobblábas lövésére éppen leért a budafoki kapus. 

A harmadik helyzet már gólt eredményezett: egy villámgyors kontra végén Kovács hozta ajtó-ablak helyzetbe Harunát, aki a végsőkig kivárt, majd a léc alá bombázott, így a szünetre 1-0-s szegedi előnnyel vonulhattak a csapatok.

A fordulást követően nem kellett sokat várni az újabb találatra: Horváth két védőt is becsapott a jobboldalon, majd az erőből középre tett labdáját Jagodics a saját kapujába sodorta. A végső, és egyben mindent eldöntő találatot Horváth Krisztofer szerezte egy mintaszerű akció végén. A hajrában még Gajdos is növelhette volna az előnyt, de egy szép szólót követően a keresztlécet találta el. 

A látottak alapján abszolút megérdemelten nyertünk 3-0-ra, és így önbizalommal telve várhatjuk a keddi, Fehérvár elleni Magyar kupa-mérkőzést. 

Merkantil Bank Liga, 22. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafok 3–0 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 800 néző. Vezette: Veizer Roland (Horváth R., Belicza).
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Kovács M., Farkas A. (Simon Á., 77.) – Gajdos (Gréczi, 83.), Horváth K. (Debreceni, 77.), Kóródi (Dobos Á., 77.) – Haruna (Germán, 77.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Budafoki MTE: Oroszi –  Margitics (Szalai D., 63.), Jagodics M., Romic, Kalmár O. – Micsinai (Varga D., a szünetben), Soltész I. – Adorján, Zuigeber (László D., 52.), Kovács D. – Beke (Szabó L., 52.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
Gól: Haruna (35.)., Jagodics (öngól, 50.), Horváth K. (64.).

Dragan Vukmir: – Szeretnék gratulálni a csapatomnak! Jó mérkőzést játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, végig domináltunk, így összességében megérdemelten nyertünk.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink