Germán Tamás: Minden adott a jó munkához

german.png
Közelítünk a törökországi edzőtábor feléhez, továbbra is keményen dolgoznak a játékosok. A csapat kapitányát, Germán Tamást kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

– Végig komoly terhelést kapunk. Már Szegeden elkezdtük a felkészülést, igaz, ott az időjárási körülmények mostohábbak voltak, itt sokkal jobb feltételek között dolgozhatunk. Fantasztikus körülmények vannak: jobb az idő, a pályák is kiválóak, az ételre se panaszkodhatunk, a szállás is elsőrangú, minden adott a jó munkához – összegezte tapasztalatait Germán, majd hozzátette, már nagyon várja a keddi edzőmérkőzést. 

–Jó lesz egy komoly ellenfél ellen felmérni, hogy hol tartunk a felkészülésben. Nem lesz igazán mérvadó az összecsapás, hiszen előtte lesz egy délelőtti edzésünk, ráadásul hétfőn is kétszer tréningezünk. A felkészülési mérkőzések nem az eredményről szólnak, de azért jó lesz felmérni, hogy hol tartunk – zárta gondolatait a csapatkapitány.

Mint ismert, kedden magyar idő szerint 15 órakor az orosz élvonalban szereplő Krilja Szovetov Szamara ellen vívjuk idei első felkészülési mérkőzésünket.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink