Ilyen volt az őszi szezon: Germán Tamás

bekescsabagerman.jpg
Szezonértékelő sorozatunk első részében Germán Tamást kérdeztük, hogyan értékeli a mögöttünk hagyott félszezont.

Ilyen volt az ősz

– A pohár félig üres, és félig tele van. Arra gondolok, hogy az előzetes elvárások felett teljesítettünk szerintem. Főleg, ha kiindulok a tavalyi szezonból, amikor ilyenkor éppen csak bennmaradó helyen voltunk. Illetve a szezon végi tizedik helyezéshez képest is jóval előrébb vagyunk. De azért félig üres is, hiszen sok pontot hullajtottunk el és gondolok itt elsősorban a hazai mérkőzésekre. Ha ezen tudunk majd változtatni, akkor szép tavasz vár ránk.

bekescsabagerman.jpg

A legemlékezetesebb pillanat ősszel

–Nekem a legszebb és legemlékezetesebb egyértelműen a Mezőkövesd elleni kupamérkőzés. Fantasztikus élmény volt tizenegyespárbajban továbbjutni, óriási hangulat volt utána az öltözőben.

mezokovesd-german.jpg

Ünnepi percek

– A karácsony nálunk szinte mindig ugyanaz. Körbejárjuk a családot és közösen ünnepelünk. Nagyokat eszünk és jól érezzük magunkat. A gyerekek nagyon élvezik a karácsonyt, a fadíszítéstől kezdve a Jézuska várásáig mindent. 2022-tól illetve minden évtől ugyanazt várom és kérem: legyen egy sikeres és egészséges szezon. Ha ez megvalósul, akkor nagy baj már nem lehet!

bekescsabagol.jpg


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink