Ötgólos meccsen győztük le a Nyíregyházát

bc5k9931.jpg
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában 3-2-es győzelmet arattunk a Nyíregyháza felett a Szent Gellért Fórumban.

A hagyományokhoz hűen ezúttal is egy szegedi sporthíresség végezte el a kezdőrúgást, Bánhidi Bence, a Pick Szeged és a magyar kézilabda-válogatott kiválósága indította jelképesen 90 perces útjára a labdát. 

Nem kellett sokat várni az első gólra: Hegedűs hatalmas hibáját kihasználva Ódor ziccerbe hozta Kóródit, aki élt a kínálkozó lehetősséggel és zsinórban második mérkőzésén is betalált.

Még a szünet előtt növelhettük volna előnyüket, de Pejovics szöglet utáni fejese pár centivel elkerülte a kaput. 

A fordulást követően ismét hamar betaláltunk: Ódor bedobása után Horváth mesterien fordult le két védő gyűrűjében, majd a beadását Jánvári a saját kapujába bólintotta. 

Sokan talán már elkönyvelték a győzelmet, azonban az 53. percben Gresó révén a semmiből szépített a Nyíregyháza, majd két minutummal később Zamostny találatával egyenlítettek a vendégek. 

Szerencsére a párperces rövid zárlat ellenére sikerült itthon tartanunk a három pontot, ugyanis a 63. percben Gajdos egy szöglet utáni kavarodás során bevette Hegedűs kapuját. 

A mérkőzés hajrájában emberelőnybe kerültünk, ugyanis a csereként pályára lépő Csörgő Raul pár perc alatt két sárga lapot szerzett, így a kiállítás sorsára jutott.

A 2021-es naptári évet december 12-én vasárnap a Békéscsaba ellen zárjuk a Szent Gellért Fórumban.

 

Merkantil Bank Liga, 19. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC 3–2 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 500 néző. Vezette: Antal Péter (Albert, Belicza).
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á., Kovács M., Farkas A. (Haruna, 87.) – Kóródi (Gajdos, 61.), Horváth K. (Lestyán, 87.), Dobos Á. (Gréczi, 61.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Nyíregyháza: Hegedűs L. – Szokol, Papucsek, Jánvári, Nemes M. – Vass P. (Sigér Á., 64.), Márkus A. – Gresó (Banyoi, 83.), Zamostny (Pócsik, 83.), Sztankó (Csörgő, 64.) – Novák Cs. (Hamed, 83.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gól: Kóródi (8.), Jánvári (öngól, 47.), Gajdos (63.), ill. Gresó (53.), Zamostny (55.)
Kiállítva: Csörgő (74.)

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink