| VÉGE | VÉGE! Feszültté és szorossá váló mérkőzésen tudtunk győzelmet aratni. Újabb három pont, amit itthon tartott a csapat, megérdemelten, hiszen jól játszott. A bajnokság 19. fordulójában tehát 3-2-re legyőztük a Nyíregyháza Spartacus FC-t. Folytatás jövő héten vasárnap, hazai pályán a Békéscsaba ellen. |
| 87. perc CSERE | Mi is cseréltünk, Horváthot és Farkast Haruna és Lestyán váltotta. |
| 84. perc CSERE | Kihasználta a fennmaradó cserelehetőségeit is a vendégek vezetőedzője. Zamosty, Novák és Gresó helyére Hamed, Pócsik és Andrei-Robert érkezett. |
| 75. perc PIROS | Csörgő a második félidőben jött, látott, távozott, hiszen begyűjtötte második sárgalapját is. |
| 72. perc | Márkus bődületes erejű lövésébe rakta bele Pejovic a fejét, szerencsére probléma nem lett belőle. |
| 65. perc CSERE | A vendégek is kettőscserét eszközöltek. Sztankó és Vass hagyta el a pályát, helyükre Csörgő és Sigér érkezett. |
| 64. perc 3-2 | GÓL! Újra nálunk az előny! Pejovic volt a gólszerző. |
| 61. perc CSERE | Cseréltünk, kettőt is. Kóródi, Dobos le, Gajdos és Gréczi be. |
| 58. perc | Kapufa! Egy nagyszerű kontra végén Horváth cselezte ki a védőit, majd közelről, éles szögből találta el a rövid kapufát. |
| 55. perc 2-2 | A második félidő elejére egy kissé szétesett a védelmünk. Egy ilyen megingást használt ki Zamostny, aki 15 méterről lőtt laposan, a kapu bal alsó sarkába. |
| 52. perc 2-1 | GÓL! Gresót üresen találta meg egy jobboldali beadás, és két védőnk között gurított labosan a kapuba. |
| 47. perc 2-0 | GÓL! Egy öngól révén megduplázzuk előnyünket, 2-0-ra vezetünk! |
| I. félidő | Egyetlen perc volt a ráadás az első játékrész végén. Mindent összegezve, megérdemelten vezetünk Kóródi találatával, és bár sok helyzetet nem tudtunk kialakítani, a vendég csapat eddig nem jelentett veszélyt a kapunkra. Kevés hibával játszunk, jól zár a védelem és a széleken rendre meg tudjuk bontani a nyíregyházi védelmet. Remélhetőleg a második félidőben ez további gólokat fog eredményezni. |
| 42. perc | A vendég csapat végezhetett el szabadrúgást veszélyes helyről, 19 méterről, de Zamostny lövése elakadt a sorfalban. |
| 38. perc | Gresó csúsztatását Molnár-Farkas fogta biztos kézzel. |
| 34. perc | Kóródi lövése tartott a nyíregyházi kapu bal alsó sarkába, de Hegedüs még ki tudta tolni. A szögletből Horváth veszélyeztetett, de lövését blokkolták. |
| 33. perc | Temesvári és Novák akadtak össze a levegőben, utóbbi járt rosszabbul, ápolásra szorult. |
| 31. perc | Márkus lőtt kapásból nagyjából 30 méterről, az egyik nézőtéri szék bánta. |
| 24. perc | Horváth szöglete találta meg tökéletesen Danilot, aki centiméterekkel lőtt a kapu mellé. |
| 17. perc | Védőnk, Temesvári is besárgázódott. |
| 14. perc | Egy csúnya belépő után a vendégek játékosa, Sztankó kapott sárgalapos figyelmeztetést. |
| 11. perc | Kovács eresztett meg egy lövést nagyjából 20 méterről, de bombája kívülről kerülte el a nyíregyházi kapufát. |
| 8. perc 1-0 | GÓL! Kóródi egy hatalmas kapushibát követően tudott betalálni, megszerezve ezzel a vezetést csapatunknak. |
| 7. perc | Kóródi elé pattant a labda a nyíregyháziak tizenhatosán belül, a támadó kitekert, fekvő pozícióból küldte a játékszert kapura, de a vendégek portása hárított. |
| 6. perc | Túl vagyunk az első öt percen, komolyan lehetőség egyik csapat előtt sem adódott. |
| INFO | A kezdőrúgást a Pick Szeged kézilabdacsapatának magyar válogatott beállósa, Bánhidi Bence végezte el. |
| INFO | A mérkőzés játékvezetője Antal Péter, az ő munkáját Belicza Bence Péter, Albert István és Takács Tamás segíti majd. |
| NYÍREGYHÁZA SPARTACUS KEZDŐCSAPAT | Hegedűs L. – Szokol, Papucsek, Jánvári, Nemes M. – Vass P., Márkus A. – Gresó, Zamostny, Sztankó – Novák Cs. |
| SZEGED-CSANÁD GA KEZDŐCSAPAT | Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á., Kovács M., Farkas A. – Kóródi, Horváth K., Dobos Á. |
| 16:45 | Köszöntjük a szurkolóinkat a szegedi Szent Gellért Fórumban. Csapatunk a Nyíregyháza Spartacus együttesét látja vendégül a bajnokság 19. fordulójában, nagyjából 300 néző előtt. |
| INFO | A közvetítés 16 óra 45 perckor kezdődik. |