Bravúrpont a Vasas ellen

szeged-vasas-01.jpg
Küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszottunk a fordulót megelőzően a tabella élén álló Vasas ellen a Szent Gellért Fórumban.

Akárcsak a legutóbbi, Diósgyőr elleni hazai rangadó, a Vasas elleni összecsapás is ünnepélyes keretek között kezdődött. A találkozó kezdőrúgását a Szegedi UE világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar hosszútávúszója, Olasz Anna végezte el. A szegedi kezdő játékosok a kezdés előtt a klub fennállásának tizedik évfordulójára nyomtatott, 10-es számmal ellátott pólókat dobtak a lelátón helyet foglaló szurkolóknak. A póló felirata ezúttal rózsaszín volt a mellrák elleni küzdelem szimbólumaként.

Egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó, s habár többet volt a labda a vendégeknél, veszélyes lehetőségek előttünk adódtak. Még az első játékrész során Gajdos révén sikerült is bevenni az angyalföldiek hálóját, de támadónk sajnos lesen helyezkedett Ódor centerezését megelőzően, így nem adta meg a gólt a játékvezető. 

A második felvonás elején óriási ziccer adódott előttünk: Temesvári precíz keresztlabdája után Gajdos fejjel hozta ajtó-ablak ziccerbe Harunát, de Jova bravúrral hárította a közeli kísérletet. Pár minutummal később Temesvári szerezhette volna meg a vezetést, de szöglet utáni fejesét ugyancsak kifogta a Vasas hálóőre. A játékrész második felében a vendégeknek is volt pár lehetősége, azonban Radó fejese nem talált kaput, Pekár próbálkozását pedig Molnár magabiztosan hárította, így gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. 

Csapatunk legközelebb október 27-én, szerdán 18 órakor lép pályára a Mezőkövesd ellen a Szent Gellért Fórumban kupamérkőzésen, a bajnokság pedig október 31-én, vasárnap Siófokon folytatódik számunkra.

Merkantil Bank Liga, 13. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas 0–0
Szeged, Szent Gellért Fórum, 3000 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi N., Baghy)
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári – Simon Á., Kovács M. - Gréczi (Kóródi, 74.), Horváth K. (Lestyán, 89.), Gajdos (Dobos Á., 74.) – Haruna (Farkas A., 79.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Vasas: Jova – Szivacski, Litauszki, Iyinbor, Silye – Márkvárt (Pátkai, 69.), Berecz Zs., Hinora – Radó, Feczesin, Pekár (Hidi, 69.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Dragan Vukmir: – Egy nagyon küzdelmes és jó mérkőzést játszottunk. Több helyzetet is kidolgoztunk, de nem tudtunk gólt lőni. A listavezető ellen meg kell becsülnünk az egy pontot.

Kuttor Attila: – Reális az iksz, mindkét csapat megszerezhette volna az egyetlen gólt, és ugyan az utolsó három lehetőség előttünk volt, de még egyszer hangsúlyozom, a döntetlen igazságos.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink