Az NB II-ért: kisvárdai döntetlen, a döntő Szegeden

kisvarda-szeged2011-0-gs.jpg
Fölényben játszott a Szeged, de nem tudtak Kisék túljárni a kiválóan védő Petranics eszén, a kiállítás után meg az iksz sem jött rosszul.

Labdarúgó NB II osztályozó:

Várda SE – Szeged 2011 1-1 (0-1)
Kisvárda, Várkert Sportpálya, 2000 néző. Vezette: Solymosi (Horváth R., Márkus)

Kisvárda: Petranics – Tóth Gy., Hegedűs (Soós 35′), Lakatos, Fodor, Farkas Márton (Koi 92′), Iván, Oláh, Miskolczi, Kornutyak (Spekker 80′), Bagin. Vezetőedző: Révész Attila.
Szeged: Belecan – Tóth I., Petrók, Kapic, Farkas Márk, Markovic, Ulvicki, Kéri (Varga 61′), Kis (Timm 86′), Farkas Z. (Dedic 78′), Jovánczai. Vezetőedző: Gálhidi György.

Gól: Markovic (öngól 52′), illetve Lakatos (öngól 30′).
Sárga lap: Iván (57′), iletve Jovánczai (55′).
Kiállítás: Jovánczai (74′).

Révész Attila: “Az első félidőben nagyon megilletődötten játszottunk, nem mertük felvállalni az 1-1 elleni játékot. Ennek oka lehetett az is, hogy jóval erősebb ellenfél ellen játszottunk, mint az NB III-ban megszokhattuk. A második félidőben már sokkal bátrabbak voltunk, ekkor már a szurkolóknak is élvezhető volt a játékunk. Mindkét kapu előtt főleg a beívelések, szögletek után alakultak ki lehetőségek. A vége felé már nem forogtak a kapuk veszélyben, mindenki a biztonságra törekedett. A visszavágóra a Szegednek lesz nagyobb esélye a hazai pályán. A mi csapatunkban több meghatározó játékos is sérülten játszott, Hegedűst le is kellett cserélnem. Valószínűleg ők a jövő hétre sem épülnek fel, azzal kell kiállni, ami a rendelkezésünkre áll. Gratulálok a Szegednek is, mert kulturáltan futballoztak.”

Gálhidi György: “Nehéz szavakat találni a mai teljesítményünkre, ismét alulmúltuk önmagunkat. Ragyogóan kezdtünk, támadtunk és a vezetést is megszereztük, de jellemző, hogy a helyzeteink elől továbbra is kimaradtak, a gólt is egy támadásunk után elveszített labdából kaptuk. 1-0 után lelassítottuk a saját ritmusunkat, elkezdünk hátul passzolgatni, visszamentünk 50-60 százalékos fordulatszámra és elmaradtak az addig gyártott gyors kontrák is. Nem tudtunk már felpörögni, amikor az ellenfél talált egy gólt – nagyon nehéz fél órát éltünk át a második félidőben. Amikor megszereztük a gólt, azt hittük zsebünkben a mérkőzés, fejben nem követtük a játékot.”


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 24
02. KECSKEMÉTI TE 23
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink