Dragan Vukmir: Jobban is tudunk játszani, mint a Diósgyőr ellen tettük

dragan-vukmir.jpg
Vezetőedzőnk elárulta a Csákvár elleni kudarc okait és kitért arra, mi lehet a siker kulcsa a Vasas elleni rangadón.

– A Csákvár elleni vereség után úgy fogalmaztál, hogy talán ez volt a csapat legrosszabb meccse, amióta te vagy a vezetőedző. Sikerült megfejteni a gyengébb teljesítmény okát?
– Igen, kisebb betegséghullám sújtott minket múlt héten. Már csütörtökön is lehetett érezni, hogy lesznek problémáink, de a meccs előtt jött az igazi feketeleves: két-három játékos jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot, Molnár-Farkas pedig a bemelegítésnél rosszul lett, így az utolsó pillanatban változtatni kellett. Az eddig stabilan teljesítő védelmünkből két fontos ember kiesett, ezt megéreztük a meccsen.

– Milyen hatással volt ez a nem várt vereség az öltözői hangulatra?
– Nem volt különösebb hatással, van ilyen. Gyengék voltunk, minél hamarabb el kell felejteni ezt a mérkőzést és a következő feladatra fókuszálni.

– Ha már a következő feladatot említed, a bajnokság legerősebb csapata, a Vasas érkezik vasárnap a Szent Gellért Fórumba. Meg lehet ismételni a legutóbbi, Diósgyőr elleni hazai rangadón mutatott parádés teljesítményt az angyalföldiek ellen is?
– Igen, sőt! Jobban is tudunk játszani, mint a Diósgyőr ellen tettük. 

– Szerinted mi dönthet a vasárnapi derbin?
– A megfelelő hozzáálláson és a kemény a munkán múlik minden. Ha végig koncentráltan és fegyelmezetten játsszunk, szerintem nem lesz gond.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink