Haruna duplájával vertük a Soroksárt

szeged-soroksar-05.jpg
Ahogy Budaörsön, úgy most hazai pályán a Soroksár ellen is végig fölényben játszottunk, de a gólokat a második félidőben lőttük.

Kellemes őszi végi időben indult a találkozó, ahol rögtön a kezünkbe is vettük az irányítást. Sorozatban dolgoztuk ki a helyzeteket, de a kapuba nem sikerült betalálnunk. A helyzetek közül a a legnagyobb a 29. maradt ki, amikor Haruna próbálkozott lövéssel, ami a védőkről pattant szögletre. A szöglet után Temesvári remek fejesét védte hatalmas bravúrral Varga kapus, a labda kapufára pattant, majd a gólvonal előtt pattogott, de Simon és Haruna elől is menteni tudtak a védők.

A Soroksár nem jelentett komolyabb veszélyt kapura az első játékrészben, három lövéssel próbálkoztak, mindannyiszor blokkolta a jól záró védelem.

 A második játékrész első percében megszületett a vezető gólunk is. Ódor kapott forintos labdát adott a jobb oldalon Temesváritól, egy csel után középre adott, Haruna pedig nyolc méterről vetődve fejelt a kapuba. (1–0)

szeged-soroksar-08.jpg

Szuurkolóink megállás nélkül biztattak bennünket

A gól után kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, a vendégek érezhetően sebességet váltottak. Többször jutottak el a tizenhatosunkig, azonban a védelmünk állta a sarat. A 72. percben megdupláztuk előnyünket. Gajdos Zsolttal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. A jogosan megítélt büntetőt Haruna végezte el, Varga kapus jól érezte hova megy a lövés, de fogni nem, csak kiütni tudta a labdát, az ismétlésnél pedig már nem hibázott támadónk. (2-0)

A hátralévő időben is inkább mi jártunk közelebb a gólhoz, de már nem sikerült a kapuba találnunk. Győzelmünkkel a hetedik helyre zárkóztunk a tabellán.

Dragan Vukmir: Eddig is megvolt a küzdelem, az akarat, és a helyzeteink is. Az első félidőben például az utolsó passzok rendre rosszul sikerültek, így nem tudtunk gólt szerezni. A szünet után még többet tettünk a gólért, és ennek a mentalitásnak meglett az eredménye is. Sokat tettünk a győzelemért, így megérdemelt a sikerünk. Köszönjük a szurkolóknak, hogy az elsőtől az utolsó percig támogattak bennünket.

SZEGED-CSANÁD GA–SOROKSÁR 2–0 (0–0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 979 néző. Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Rózsa Dávid)
SZEGED-CSANÁD GA: 
Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári – Simon Á., Kovács M. – Dobos Á. (Gajdos, 66.), Horváth K. (Dobronoky, 76.), Gréczi (Farkas A., 76.) – Haruna (Germán, 83.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Varga Á. – Ternován, Gyömbér, Valencsik, Pászka – Korozmán (Haris, 71.), Hudák M. Lőrinczy, Csernik – Lovrencsics (Kovac A., 71.), Redzic (Ladányi, 79.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző:
 Haruna (46., 72.)

 Csapatunk szerdán Ajkára utazik, majd jövő vasárnap 17 órától a Diósgyőr látogat a Szent Gellért Fórumba.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink