Vasárnap a Soroksár érkezik a Szent Gellért Fórumba

szeged-soroksar-korodi-dm.jpg
Vasárnap 17 órakor a Soroksár SC-t fogadjuk a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában.

Ellenfelükről

A Soroksár SC-t 1999-ben alapították. A klub történetének kiemelkedő eredménye, hogy egymás után kétszer is megnyerték az NB III. Közép csoportját 2013-ban és 2014-ben. A második bajnoki cím egyben feljutást is ért, azóta megszakítás nélkül a másodosztályt erősítik. Az eddigi legjobb helyezésük az NB II-ben egy negyedik hely volt a 2016-17-es idényben. A Lipcsei Péter vezette csapat jelenleg a tizenharmadik helyen áll a tabellán kilenc ponttal. A sárga-feketék jó formában várhatják a szegedi összecsapást, ugyanis a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték.

soroksr-sc-csapatkp-2021.jpg

Örökmérleg

Először a 2013-14-es szezonban találkoztunk a Sorival, akkor még az NB III. Közép csoportjában. Azóta összesen 5 szegedi győzelem, 5 Soroksár-siker és 3 döntetlen született. Az előző idényben ősszel sajnos a koronavírus-helyzet miatt nem tudtunk elutazni Soroksárra, így játék nélkül 3-0-ra nyertek a fővárosiak. A tavaszi visszavágón azonban Gajdos és Haruna góljaival 2-0-ra diadalmaskodtunk a Szent Gellért Fórumban. Érdekesség, hogy nyáron felkészülési mérkőzésen a korábbi gambiai válogatott támadónk fejesgóljával nyertünk a sárga-feketék ellen.

Ezt várják

Dragan Vukmir: – Szeretnénk folytatni a győzelmi szériánkat. A Soroksár egy nagyon kiszámíthatatlan ellenfél, hiszen sok játékos szerepel náluk kölcsönben. Ha olyan lesz a hozzáállásunk, mint a legutóbbi mérkőzéseken és sikerül gólra váltani a helyzeteinket, valamint hátul stabilan, hiba nélkül lehozzuk a meccset, akkor nem lesz gond. Bízom a csapatban, jól dolgoznak a srácok.

Lipcsei Péter: – A Szeged jól kezdte a szezont, nehéz meccseket tudott behúzni. Utána volt egy nehezebb időszakuk, de az utolsó fordulóban már újra magabiztos győzelmet arattak. Tisztában vagyunk a képességeikkel, jó csapathoz látogatunk vasárnap! Mi is nyerni szeretnénk és folytatni a bajnoki győzelmek sorát, nem mellékesen pedig szeretnénk visszavágni a tavalyi vereségért!

Jegy, bérlet, belépés

A belépéssel kapcsolatos információkat ide kattintva olvashatja.

Közvetítés

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos oldalon. A találkozó teljes egészében a mérkőzés másnapján, a Youtube-csatornánkon lesz elérhető.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink