Szombaton indul a kupakaland

kelen-szcsga.png
Szombaton 15 órakor az NB III-as Kelen SC otthonában lépünk pályára a MOL Magyar kupában.

Történelmi menetelés

A Kelen SC az előző idényben megnyerte BLSZ I. osztályt, így jelenleg az NB III. Nyugati csoportjában szerepel, ahol 7 forduló után 9 ponttal a 9. helyen áll a tabellán. A zöld-fehérek történelmük során először szerepelnek a legjobb 64 között a Magyar kupában. Az első főtáblás fordulóban a THSE-Szabadikikötő gárdáját búcsúztatták meggyőző, 5-0-s győzelemmel, majd a következő körben már szorosabb csatában 3-2-re nyertek a Pécsvárad otthonában.

A két csapat korábban még sosem találkozott egymással, így történelmi lesz a szombati összecsapás.

 

budaors-szcsga.jpg

Nincs megállás: a szerdai Budaörs elleni győzelmet követően szombaton a MOL Magyar kupában kell helytállni (Fotó: Budaörs)

Célunk a továbbjutás

Dragan Vukmir vezetőedző az esélyekkel kapcsolatban elmondta, nagy előny a Kelen számára, hogy több idejük volt felkészülni a találkozóra, de ezzel együtt továbbjutást vár a szegedi tréner.

- Nagyon jót tett a csapatnak, hogy nyertünk Budaörsön, ami lendületet adhat a folytatásra. Egy stabil, jó csapat a Kelen SC, nem szabad abba a hibába esnünk, hogy lebecsüljük őket. Ők a hétvégén játszottak, nekünk két napunk volt regenerálódni a budaörsi meccs után, így nagyon nagy szükség van azokra a játékosokra is, akik kevesebb lehetőséget kaptak eddig. Természetesen a továbbjutás a célunk, amit csak akkor tudunk elérni, ha fegyelmezetten és jól játszunk – fogalmazott a mester a találkozót megelőzően.

Hasznos információk

A mérkőzés helyszíne a Kelen SC Sporttelep (1116 Budapest, Hunyadi M. út 56.).
A szegedi szurkolók számára 16 darab parkolóhelyet tudnak biztosítani a sporttelep területén, ugyanakkor a Kelen SC vezetősége a Kővirág soron való parkolást javasolja.

Jegyeket a mérkőzés helyszínén, 14 órától lehet vásárolni. A felnőtt jegy ára 800 forint, a nyugdíjasok és 18 éven aluliak 500 forint ellenében tekinthetik meg a mérkőzést a helyszínen.

A 15 órakor kezdődő találkozót élőben közvetítjük a Youtube-on.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink