- A jó játék mellé most a gólok is megérkeztek. Érezted, hogy benne van a csapatban egy nagyobb különbségű győzelem?
- Ha csak az eredményt nézzük, az csalóka lehet. Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Az első gólt mi kaptuk, ráadásul azt is a mérkőzés elején, ami nagyon nehézzé tette a találkozót. Visszanéztük a meccset a stábbal, ott igazolódott az amit éreztünk a pálya mellett is. A budaörsi gól előtt tévesen állították meg lesen Dobos Áront. Ahogy a Szentlőrinc ellen, úgy most isi szabályos góltól fosztottak meg bennünket. Ez nagyon bosszantó.
A budaőris meccs 3. percében ezt lesnke fújta be a játékvezető...
Ennek ellenére az első perctől kezdve fölényben játszottunk és stabil volt a játékunk. Bátran és fegyelmezetten mentünk előre, de az első félidőben, ahogy az előző meccsen, úgy most is kimaradtak a helyzeteink. Benne volt a csapatban az, amit a második félidőben mutattunk, mindent megtettünk azért, hogy forduljon a kocka és ez meg is történt.
- Remek egyéni teljesítmények segítették a csapatjátékot, Dobos Áron és Horváth Krisztofer is kiemelkedően játszott.
- Természetesen elsősorban ez a győzelem is a csapaté, ahogy a vereség sem egy ember miatt van, a győzelem sem. Horváth Krisztofer a Szentlőrinc meccs előtt néhány nappal csatlakozott hozzánk, nem ismerte a játékunkat és a csapattársakat sem. Ennek ellenére már azon a meccsen is megmutatta, hogy sokat erősödtünk vele. A Budaörs ellen már érezhetően jobban beilleszkedett a játékba. Dobos Áron már az előző fordulókban is jól játszott, érezhető volt, hogy benne van a gól, tegnap sikerült betalálnia is a jó játéka mellett.
- Nagyon sok kritikát kaptál a szurkolóktól, hogy a Szentlőrinc ellen lecserélted Dobos Áront, akiről azt írták, hogy a csapat legjobbja volt. Mi volt az oka a cserének?
- Az, hogy mi az oka cserének, azt az öltözőben megbeszéltük, semmilyen feszültség nem volt ebből a cseréből. Áronnal is átbeszéltük és a budaörsi teljesítménye jól mutatja, hogy ez a beszélgetés hasznos is volt. Remekül játszott, gólt is szerzett, fontos szerepet vállalt a győzelemben.
- A jó kezdés után egy rosszabb széria jött. Most azonban közvetlen riválisok ellen játszotok, a kupában a harmadosztályú Kelen SC sem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Kötelező meccsekről beszélhetünk?
- Azt hiszem, hogy a szurkolóknak nem kell bemutatnom, hogy milyen erős az NB II. Itt tényleg bármelyik meccsen előfordulhat bravúros eredmény, bárki elverhet bárkit. Sűrű a program, sok meccset játszunk egymás után, nagyon oda kell figyelni minden apró részletre. A meccsek mellett fontos a regeneráció, az apróbb sérülések kezelése és az edzések összeállítása. Természetesen az a célunk a Magyar Kupában, hogy továbbjussunk, most erre készülünk ebben a nagyon rövid két napos periódusban. Utána lesz egy hetünk felkészülni a Soroksárra, majd az Ajkára rövidebb idő. De ezzel majd a kupameccs után foglalkozunk. Az előző hazai meccseinken rontottunk, így mindenképpen javítani szeretnénk és javítanunk kell is.






