Mi uraltuk a meccset, de a Szentlőrinc nyert

sz2.jpg
A játékvezető egy góltól is megfosztott bennünket.

Két hét szünet után folytatódott a bajnokság, hazai pályán a veretlen Szentlőrincet fogadtuk a Szent Gellért Fórumban. Dragan Vukmir a kezdőcsapatba jelölte Horváth Krisztofert, akit a Torino FC csapatából igazoltunk.

Sorban alakítottuk ki a jobbnál jobb helyzeteket, Dobos és Gajdos is gólt szerezhetett volna, de gólt nem sikerült szereznünk. Horváth remekül mutatkozott be, remekül hozta helyzetbe a társakat. Nem lehetett panasz a játékra, ami szemre is tetszetős volt, „csak” a gól hiányzott a játékunkból. A félidő végén is kezünkben tartottuk az irányítást, azonban a rendkívül jól tömörülő vendégek Szentlőrinc ellen nem sikerült komolyabb helyzetbe jutni. Ennek pedig meglett a böjtje, a 43. percben nem sikerült felszabadítania védőknek, Grumic Miroslav a lábak között előtte a labdát, ami a kapu jobb oldalában kötött ki. (0-1) 

A szünet után fokoztuk a tempót és továbbra is a kezünkben tartottuk az irányítást. Ez azonban továbbra is kevés volt. A Szentlőrinc egyáltalán nem erőltette a támadást, sőt ha lehet még inkább betömörült a saját térfelére, ez pedig megoldhatatlan feladatot jelentett csapatunknak. A 80. percben úgy tűnt végre megtörik a jég, újabb formás szegedi akció végén Kovács Milán bombázott a hálóba, de a játékvezető lest jelzett. Mutatjuk  mit látott lesnek a partjelző...

les2.jpg

Temesvári jóval a védő mögött volt az elrúgás pillanatában...

Gyakorlatilag végig mi támadtunk a mérkőzésen, az ellenfél a négy helyzetéből egyet kihasznált és nyert. Szerdán a Budaörs ellen folytatjuk idegenben.

SZEGED-CSANÁD GA–SZENTLŐRINC 0–1 (0–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1500 néző. Vezette: Takács Tamás (Belicza Bence, Tőkés Róbert)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Ódor (Kóródi, 72.), Tóth G., Temesvári, Mohl – Simon Á., Kovács Milán – Dobos Á. (Gréczi, a szünetben), Horváth K. (Lestyán, 72.), Gajdos – Germán (Haruna, a szünetben). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SZENTLŐRINC: Prokop – Erdélyi, Tamás L., Keresztes, Németh M. – Havas, Kovács Máté (Kiss-Szemán, 62.) – Harsányi (Török L., 62.), Biben (Nagy Zs., 90+1.), Szinanovics (Bányai, 76.) – Grumics (Mervó, 76.). Vezetőedző: Marian Sluka
Gólszerző: Grumics (43.)

DRAGAN VUKMIR:
 – Amit a Szentlőrinc akart, a három pontot, azt elvitte. Nem azt mondom, hogy a csapat nem küzdött, de meccsek óta a védelmünk mindig összehoz egy gólt, miközben a sok-sok helyzetből nem tudunk egyetlen egyszer sem betalálni. Nagyon szomorú vagyok, de az biztos, hogy a csapatban vannak olyanok, akik kikerülnek majd a keretből.
MARIAN SLUKA:
 – Erre készültünk. Tudtuk, hogy a Szeged hazai pályán a kiváló szurkolói előtt mindig támadófutballt játszik. Az első harminc percben eléggé bátortalanok voltunk, ezt a szegediek megérezték, szépen kombináltak, ezért is kellett felemelnem a hangomat. Innentől sokkal jobban, szervezetten fiutballoztunk, és egy szép támadás révén jutottunk vezetéshez. Türelmesek, szervezettek voltunk, akadt még két lehetőségünk, és a nyomás ellenére nagyon jól álltuk a sarat. Jó, veszélyes futballt mutatott a Szeged, de mi igazi csapatteljesítmény produkálunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink