A Serie A-ból erősítettünk

horvath-krisztofer.png
Horváth Krisztofer az olasz élvonalban szereplő Torino FC csapatától érkezik hozzánk egy évre kölcsönben.

A baloldali szélsőként és támadó középpályásként is bevethető, 2002-es születésű játékos Zalaegerszegen nevelkedett, a kék-fehérek felnőtt csapatában 22 meccsen 2 gólt szerzett.

2019 januárjában az olasz élvonalban szereplő SPAL az idény végéig kölcsönvette a fiatal csatárt a ZTE-től és a SPAL Primavera-csapatában kapott szerepet. 2020 nyarán az olasz csapat érvényesítette vásárlási opcióját, és végleg szerződtette.

2020. július 26-a fontos dátum a karrierjében, hiszen ezen a napon bemutatkozhatott a Serie A-ban: a Torino elleni bajnokin csereként állt be a 84. percben, csakúgy mint a következő fordulóban, amikor a SPAL 3–0-ra kikapott a Verona otthonában. A SPAL a szezon végén kiesett a Serie A-ból, a bajnokság utolsó fordulójában Horváth fél órát játszott csereként a Fiorentina ellen 3–1-re elveszített mérkőzésen.

2020. szeptemberében az élvonalbeli Torino csapatához igazolt, ahol november végén a Virtus Entella ellen 2–0-ra megnyert Olasz Kupa-mérkőzésen debütált.

–Motiváltan várom az előttem álló időszakot. Szerencsére a srácok nagyon hamar befogadtak, a körülmények is kiválóak, minden adott a jó szerepléshez. Bízom benne, hogy gólokkal és asszisztokkal segíthetem majd a csapatot az idény során – fogalmazott Horváth Krisztofer.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink