Rekkenő hőségben kezdődött a mérkőzés, ami az első negyedórában kiegyenlített küzdelmet hozott. Két nagy helyzetünk is akadt a 20. és a 22. percben, majd a 23. percben már nem hibáztunk.
Gréczi Márton adott be zavartalanul balról, középen érkezett Temesvári Attila Micsinai Miklóst megelőzve néhány lépésről a hálóba fejelt. 0-1
Sajnos az egyenlítésre sem kellett sokat várni, bár ehhez kellett némi játékvezetői segédlet is.
A 31. percben Temesvári Attila tizenhatoson belül találkozott Szalai Dániellel, a labdáért folyó küzdelemben a szegedi védő elpöccintette a labdát, de a budafoki támadó elesett. A játékvezető büntetőt ítélt, amit Kovács Dávid laposan a bal alsóba lőtt, Molnár-Farkas Tamás a másik irányba indult. 1-1
A félidő végéig mindkét csapat növelhette volna előnyét, de gól már nem született.
A térfélcsere után többet birtokoltuk a labdát, támadni is többet támadtunk, igaz komolyabb helyzetbe nem tudunk kerülni. A 76. percben egy óriási hazai lehetőség maradt ki, Kovács Dávid lövését Kővári Róbert rúgta ki a gólvonalról, majd 10 perccel később Molnár-Farkasnak kellett nagyot védenie. A meccs utolsó helyzete a miénk volt: Haruna beadását Ódor sodorta kapufára.
A döntetlennel továbbra is veretlenek vagyunk ebben a bajnokságban, összességében azonban a 11. bajnokink volt vereség nélkül- utoljára a Vasastól kaptunk ki április 7-én!
BUDAFOKI MTE–SZEGED-CSANÁD GA 1–1 (1–1)
Budafok, Promontor utca, 400 néző. Vezeti: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Rózsa Dávid)
BMTE: Bese B. – Szalai D., Jagodics (Horgosi, a szünetben), Fótyik, Kotula – Nándori, Micsinai (Soltész, 63.) – László D. (Ihrig-Farkas, 63.), Zuigeber (Farkas B., 86.) Szabó M. (Papp M., a szünetben) – Kovács D. Vezetőedző: Boér Gábor
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Tóth G., Mohl (Bitó, 53.) – Gréczi (Kővári, 69.), Kovács M., Simon Á., Dobronoky (Lestyán, 80.) – Gajdos (Farkas A., 80.), Kóródi (Haruna, 69.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Kovács D. (31. –11-esből), ill., Temesvári (23.)
Dragan Vukmir: Nem mondom, hogy elégedetlen vagyok az egy ponttal, gyűjtjük a pontokat és ez a legfontosabb. Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, de több volt bennünk ma, a hazai gól előtti szituációt szeretném majd visszanézni....





