Három gól, három pont

bc5k4090.jpg
Magabiztos játékkal háromgólos győzelmet arattunk a III. Kerületi TVE ellen a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában. 

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Molnár-Farkas jó ütemben mozdult ki és így el tudta halászni a labdát a kilépő Horváth elől. A hatodik percben megszereztük a vezetést: egy oldalsó szabadrúgás után az előrehúzódó Tóth Gábor csúsztatta kapuba a labdát.

Kevesebb mint félóra telt el a meccsből amikor megdupláztuk előnyünket: Kovács tért ölelő indítása után Gréczi elegáns mozdulattal átemelte a kifutó Horváth kapus fölött a játékszert.

A szünet előtt Sili lövését fejjel blokkolta Temesvári, védőnket később le kellett cseréni, a helyén Pejovics futballozott a második felvonásban.

Rögtön a fordulást követően gólnak örülhetett a Szent Gellért Fórum közönsége: egy szemre is tetszetős támadás végén Germán ugratta ki Gajdost, aki higgadtan elpasszolta a labdát a kapus mellett.

A túloldalon a csereként beállt Remili veszélyeztetett, de Molnár-Farkas Tamás eszén nem tudott túl járni.

A hajrában Haruna előtt adódott komolyabb sansz, de nem találta el a kaput, így maradt a 3-0.

Merkantil Bank Liga, 2. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. Kerületi TVE 3–0 (2
–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1500 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Baghy Csaba, Belicza Bence)
Szeged-Csanád GA: Molnár F.  – Ódor, Temesvári (Pejovic, a szünetben), Tóth G., Mohl – Simon Á. (Farkas A., 78.), Kovács M. – Gréczi (Dobos Á., 68.), Germán (Haruna, 55.), Dobronoky – Gajdos (Kóródi, 68.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
III. Ker. TVE: 
Horváth T. – Rédei, Erdei, Szalai V. (Schuszter, 76.), Bekker – Tamási (Opavszky, 56.), Egerszegi – Sili (Remili, 56.), Rabatin (Biben, 84.), Borvető – Horváth O. (Angyal-Tóth, 76.). Vezetőedző:  Kemenes Szabolcs.
Gól: Tóth G. (6.), Gréczi (29.), Gajdos (48.).

Dragan Vukmir: – Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak a győzelemhez. Az egész csapat, a stáb megfelelően koncentrált, hiszen a csabai siker után volt rajtunk nyomás. Meg akartunk felelni az elvárásoknak, és azt gondolom, megérdemelten nyertünk. További sok sikert kívánok a III. Kerületnek.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink