Adem Kapic: A jövő csapatát építjük

adem-kapic.jpg
Adem Kapic sportigazgatónkkal az elmúlt szezon nehézségeiről, Dragan Vukmir szerepvállalásáról, a szurkolók fontosságáról, valamint a csapat idei céljairól beszélgettünk.

– Több szempontból is nehéz volt az előző szezon: a koronavírus miatt szinte végig zárt kapuk mögött játszott a csapat, ráadásul nem is kezdtük jól az idényt. Mennyiben befolyásolta a pandémia a csapat életét és eredményeit?
–Mindenki számára nehéz volt az elmúlt idény. A szezon előtt az egyik kulcsemberünk, Tóth Gábor megsérült és az egész idény során nélkülöznünk kellett a játékát. Az új edző érkezését követően hosszú időbe beletelt, mire összeállt a csapat és elnyerte a szurkolók bizalmát. A zárt kapus időszak alatt sajnos megsokasodtak a negatív események, amelyekre nem volt ráhatásunk.

–Most, hogy túl vagyunk a pandémián, átlagosan mekkora nézőszámmal lenne elégedett a hazai mérkőzéseken?
–Remélem, valóban túl vagyunk a vírushelyzeten. A futballt a szurkolókért játsszuk, ez a sport értük szól, ők adják a szenvedélyt. A vezetőség a lehető legtöbb nézőt kívánja. Tudjuk, hogy Szegeden nagy igény mutatkozik a jó focira. A korábbi szezonok során láthattuk, hogy nagyszámú szurkolótáborunk van, reméljük, hogy a jövőben is mellénk állnak majd.

–Amikor az év elején szerződést kötött a klub Dragan Vukmirral, még kevesen ismerték őt, mint edzőt: ez volt az első nagyobb csapata és feladata. Ön biztos volt benne, hogy sikeres lesz?
– A sikerre senki nem adhat garanciát. Régóta ismerem Dragant, az ő mentalitása és a játékosokhoz való hozzáállása nagyon ambiciózus. Hiszek abban, hogyha ezek a dolgok összeállnak és megkapja a megfelelő támogatást, akkor hosszútávon eredményesek leszünk.

Az edzőcsere jó döntésnek bizonyult, hiszen Dragan Vukmir vezetésével szép menetelésbe kezdett a csapat: az utolsó nyolc tavaszi mérkőzésen veretlenek maradtunk, ráadásul ötmeccses győzelmi szériával zártuk az idényt. Idén milyen célokat tűzött ki a vezetőség a csapat elé?
–Szeretnénk stabilizálni a helyünket a tabella felső régiójában. A jövő csapatát építjük. Hosszú távú tervünk, hogy a jövőben bátrabb célokat tűzzünk ki magunk elé.

–Ha már a csapatépítés szóba került, sikerült úgy erősíteni, ahogy azt eltervezték?

 –Az ember tervez, de az élet mindig másként alakítja a dolgokat. Úgy gondolom, hogy olyan játékosokat igazoltunk, akikben nagy potenciál rejlik. Hosszú távban gondolkodunk, az egyik elsődleges szempontunk az volt, hogy olyan labdarúgókat szerződtessünk, akik segíthetnek céljaink elérésében.

–Álomszerűen indult az idény, hiszen a nagy rivális, Békéscsaba otthonában sikerült diadalmaskodni. Mekkora lökést adhat ez a folytatásra?
–Számomra nagyon fontos, hogy jól kezdtük a szezont. Győzelmi szándékkal utaztunk Békéscsabára, hiszen ennek a rangadónak mindig nagy súlya van. Ugyanakkor a Békéscsaba is csak egy ellenfél a sok közül, és mi mindig a következő ellenfélre koncentrálunk. Jelen esetben a III. Kerületre, amelyet vasárnap szeretnénk sok néző előtt, hazai pályán legyőzni.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink