Vereség a főpróbán

kte-szeged.jpg
Germán Tamás szépségdíjas gólja ellenére csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett Kecskeméten a bajnoki rajt előtti utolsó edzőmérkőzésünkön.

Élesebben kezdte a mérkőzést a Kecskemét és már az első helyzetét gólra váltotta: egy jobboldali beadás után Lukácshoz került a labda, aki egy igazítást követően a felső léc érintésével a kapuba talált. Kevéssel az ivószünetet megelőzően megduplázta előnyét a KTE: Tóth Barna előbb kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. A túloldalon Simon előtt adódott lehetőség egy szöglet után, azonban a gólvonalról mentettek a hazai védők.

A második félidőt ígéretesen kezdtük, egy ragyogó labdaszerzés után Gréczi nyargalt a kapu felé, a jobblábas lövését bravúrral védte az egykori csapattárs, Varga Bence. Az 55. percben a hosszan előre ívelt labdát Gréczi készítette le Germánnak, aki a levegőben akrobatikus, ollózós mozdulattal bevette a jobb felsőt.

A szépítést követően két hatalmas bravúrt produkált Molnár-Farkas: előbb Tóth Barna, majd Tóth Dániel került ajtó-ablak ziccerbe, de a szegedi kapus állta a sarat.

A túloldalon Gréczi távoli kísérlete nem talált kaput, majd a hajrában Dobos kiugratása után, Murár beadását követően veszélyeztetett Gréczi, de az oldalhálóban landolt a labda, így 2-1-gyel zárult a találkozó.

Csapatunk jövő vasárnap Békéscsabán kezdi meg a Merkantil Bank Liga 2021/22-es szezonját.

Felkészülési mérkőzés
Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (2-0)

Kecskemét, Széktói stadion, zárt kapuk mögött.
Kecskeméti TE: Varga B. –Madarász, Szabó A., Mykhaylo, Belényesi, Hadaró, Vágó, Nagy K., Katona, Tóth B., Lukács. Csere: Kersák – Buna, Gál, Szalai G., Hatvani, Szuhodovszky, Marsa, Tóth D., Puskás. Vezetőedző: Szabó István.
Szeged-Csanád GA:
Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Tóth G., Mohl, Simon, Farkas, Dobronoky, Gajdos, Kővári, Haruna. Csere: Ásványi - Bitó, Kovács M., Germán, Dobos, Lestyán, Murár, Kapic A., Vidnyánszki Á., Gréczi. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gól: Lukács, Tóth B. ill. Germán.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink