Hatodszor a Balmazújváros ellen!

A labdarúgó NB II 28. fordulójában szeretné folytatni kiváló hazai szereplését a Vasutas-stadionban Gálhidi Györggyel eddig még hibátlan (5 meccsből 5 győzelem) Szeged 2011 együttese. Úgy tűnik, az egyik legnehezebb tavaszi erőpróba most szombaton, a hazai idényzárón következik. Az egykori SZEAC-edző, Híres Gábor által irányított balmazújvárosiak egyáltalán nem lépnek pályára feltett kézzel idegenben, legutóbb például az akkor még a feljutásért harcoló Bp.Vasas Fáy utcai otthonából hozták el mindhárom bajnoki pontot.

Az NB II Keleti csoportjában két fordulóval a vége előtt még legalább fél tucat klub vív drámai csatát a kiesés ellen (a négy tartalékegyüttes már eleve kiesésre volt ítélve, míg a többiek közül eddig csupán a Kazincbarcika és a lenullázott Vác búcsúzott). Ezúttal is igazi hatpontos ki-ki mérkőzés következik Szegeden, a győztes óriási lépést tehet az egycsoportos NB II felé, azonnal hozzátéve, hogy a mieink sorsa már nemcsak a saját kezükben van.

Hétről hétre úgy lépnek pályára ezek az együttesek, hogy számukra mindig sorsdöntő mérkőzés következik, és nem szabad pontot, pontokat veszíteni. Az elmúlt hetek hullámzó eredményei alapján evidens, hogy nem bírják elviselni ezt az óriási nyomást a kiesés ellen harcoló klubok játékosai, hiszen közülük a végén csupán öten örülhetnek, míg három egyesületnek (Jelen állás szerint a Szolnoknak, a Szegednek és a Ceglédnek.) a harmadosztály bajnokaival (Kisvárda ill. pillanatnyilag Hatvan, Soroksár) kell vérbeli osztályozókat vívnia - kupavisszavágós rendszerben. A többi csapatra - a Keleti és Nyugati csoportot értve egyaránt - 2013 őszétől csupán az NB III vár.

A Szeged 2011 szombaton 18 órától a még bennmaradó helyen álló Balmazújváros ellen folytathatja a pontgyűjtést, s remélhetőleg nem szakítja meg tavaszi hibátlan sorozatát a Vasutas-stadionban.

A két együttes hatodszor találkozik egymással az NB II-ben. A legelsőre éppen 20 évvel ezelőtt került sor, amikor az ugyancsak a kiesés ellen harcoló, Nagylaki Kálmán által irányított Szeged FC vívott parázs csatát Balmazújvárosban, az akkori NB II-ben.

1993 őszén az ottani találkozón - e sorok írója is jelen volt az összecsapáson - a SzegedMa kitűnő szakírója, Dobó Csaba nagyszerűen védett, és a mieink végül is Puskás István ill. Várszegi Richárd vezérletével 0-0-ra végeztek Balmazújvárosban. Majd az 1994 tavaszi visszavágón a Tisza-parti stadionban 2-1-es hazai siker született (góllövők: Kubát BalázsVjacseszlav Popov, míg a vendégek részéről a román Raducu).

2011 őszén az ugyancsak újonc Szeged 2011-nek már nem ment ilyen jól idegenben, hiszen a Balmazújváros Kállai (2) és Urbin góljaival, Tóth Imre találata ellenében 3-1-re megverte a mieinket, így volt ok a visszavágásra tavaly áprilisban. De akkor már valósággal szárnyalt a Tóth Bálint vezette együttes, amely Kis Robi és Orosz Márk góljaival simán verte 2-0-ra az újvárosiakat, s abból a 2012-es tavaszi sikercsapatból 9-en még mindig a klubnál vannak.

Így 2012 novemberében adva volt az esély, hogy végre először Balmazújvárosból is győztesen távozzon NB II-es bajnokiról Szeged első számú csapata. Sajnos, közel sem így történt.

Az ideiglenesen megbízott Lóczi István edzőként egyik legfájóbb vereségét könyvelhette el a közvetlenül a Kamilla Gyógyfürdő mellett lévő stadionban. Urbin Péterék 4-1-re megverték a Szegedet, így szombaton már csak ezért is illene visszavágni. Hasonló "bőkezűséggel", mint ahogy azt az újvárosiak tették.


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
22. forduló
2025.03.30. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BVSC-ZUGLÓ
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. KISVÁRDA MASTER GOOD 42
02. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 40
03. VASAS FC 36
04. SZENTLŐRINC 34
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 33
06. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 29
08. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 27
09. BVSC-ZUGLÓ 27
10. GYIRMÓT FC GYŐR 25
11. FC AJKA 24
12. BUDAFOKI MTE 24
13. SOROKSÁR SC 23
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
15. BUDAPEST HONVÉD FC 22
16. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 20

Partnereink