Szilvási Péter: Szeretnénk kiszolgálni a közönséget

szilvasi-eto.jpg
Korábbi utánpótlás válogatott hátvédünk szerint nagy löketet ad a csapatnak a szurkolók jelenléte, ezért is szeretnék őket kiszolgálni a Kazincbarcika ellen is.

Múlt vasárnap sorozatban negyedik győzelmét aratta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Győr ellen az ETO Parkban. Szilvási Péter úgy véli nehéz mérkőzés volt, de megérdemelten nyert a csapat. – Kicsit idegesen kezdtünk, az első 10-20 percben magunkra húztuk a győrieket, de szerencsére Janó nagy bravúrokat produkált. A védekezésünkkel nem volt probléma, támadásépítésben viszont talán a nagy meleg miatt kicsit álmoskásak voltunk. Szerencsére utána egyre jobban belejöttünk meccsbe és végül megérdemelten nyertünk – értékelte a sikert a 26 éves hátvéd.

A kapott gól nélküli győzelem értékét növeli, hogy minden bizonnyal a győriek támadója, Priskin Tamás lesz az idei szezon gólkirálya és a szegedi védelemmel szemben gólképtelen maradt. – Priskint nem egyszerű megfogni, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Próbáltunk rá egész meccsen figyelni, mert ha csak egy pillanatra egyedül marad, az nagy lehetőséget jelent neki. Örülök, hogy Mogával ketten megoldottuk a feladatot – mondta elégedetten a bekk.

Vasárnap a Kazincbarcika ellen zárjuk az idei bajnokságot. Szilvási elmondta, a csapat formája szempontjából bosszantó, hogy vége lesz az idénynek, ugyanakkor az utolsó meccset is elszántan várja. –Továbbra is tartom, hogy az első hatban lenne a helyünk. Egyre jobban kezdünk összeszokni és a játékunk is összeállt. Ebből a szempontból rosszkor jön a szezon vége, de még hátra van a Kazincbarcika elleni meccs, ahol szeretnénk három pontot szerezni, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán – tűzte ki a célt.

Akárcsak a legutóbbi, Nyíregyháza elleni hazai mérkőzésen, ezúttal is nézők előtt játszhat a csapat a Szent Gellért Fórumban. Belső védőnk szerint a szurkolók jelenléte plusz motivációt jelent a játékosok számára, ezt pedig igyekeznek meghálálni. –Nagy löketet adott, hogy nézők előtt játszottunk legutóbb. Próbálunk úgy teljesíteni, hogy a szurkolók is élvezzék a mérkőzést. Szeretnénk kiszolgálni a közönséget, bízom benne, hogy szépen zárjuk az idényt – zárta gondolatait.

A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációkat IDE KATTINTVA találja. A találkozót a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező szurkolóink ezúttal is online streamen keresztül követhetik.

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink