Ötgólos meccsen nyertünk a Dorog ellen

dorog-szeged-12-foto-domotor-csaba-960px.jpg
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia hátrányból fordítva, 3-2-re legyőzte a Dorogi FC-t a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában, Gyirmóton.

Veszélyesebben kezdtük a mérkőzést, rögtön az első percekben Kővári indult meg a kapu felé, majd húsz méterről a kapu mellé célzott.

A lendületes kezdést követően a 27. percen némileg váratlanul megszerezték a vezetést a hazaiak: egy bedobás után Vígh szemre is tetszetős sarkazása után Szedlár indult meg öles léptekkel a kapu felé, majd a tizenhatoshoz érve ajtó-ablak ziccerbe hozta Szerencsit, aki elgurította Takács alatt a labdát.

Nyolc perccel később Dobronoky sarokrúgását a rövidnél tisztázták, de a kipattanónál a fiatal szélső egy ragyogó esernyőcselt követően a hosszú felé kanyarította a labdát, amit a jó ütemben érkező Oláh közelről a kapuba sodort, így 1-1-gyel fordulhattak a csapatok.

A második félidőt álomszerűen kezdtük, ugyanis öt perc elteltével Oláh mesteri kiugratását követően Haruna megszerezte szezonbeli negyedik gólját, amellyel átvettük a vezetést.

A fordítást után is többet kezdeményeztünk, de újabb találatot a hazaiak szereztek. Egy oldalról elvégzett szabadrúgás a hosszú felé szállt, a kifutó Takács nem fért a labdához, Belényesi pedig az üres kapuba bólintott.

 A bekapott gól sem szegte kedvünket, Simon tértölelő átadása után Ódor az alapvonal előtt erőből átlőtte a hosszúra a labdát, amit Gajdos kapásból, jobbal a jobb alsó sarokba továbbított.

A hajrában beszorított minket a Dorog, de nem találtak rést a védelmünkön, így megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Merkantil Bank Liga, 35. forduló
Dorogi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–3 (1-1)

Győr, Alcufer stadion, zárt kapuk mögött. Vezeti: Ducsai József (Rózsa, Kulman).
Dorogi FC:  Borsos – Kárász K., Belényesi, Dlusztus A., Papp M. – Lénárth, Tóth B., Barna G. (Girsik, 58.) – Szedlár Z., Vígh Á. (Szabó L., 58.), Szerencsi (Beliczky G., 58.).Vezetőedző: Fenyvesi László.
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Oláh G., Simon Á. – Kővári R. (Gréczi M., 73.), Gajdos Zs. (Jovanovics, 84.), Dobronoky (Kóródi, 67.) – Haruna (Grumics, 67.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gól: Szerencsi (27.), Belényesi (71.), ill. Oláh G. (35.), Haruna (50.), Gajdos (79.).

Dragan Vukmir: – Tiszta szívből gratulálok a játékosaimnak! Végig kontrolláltuk a mérkőzést, de sajnos kaptunk egy olyan gólt, amilyet ilyen szinten nem szabad, majd sikerült fordítanunk, de ezt követően ismét egy elkerülhető találatot szerzett az ellenfél. Szerencsére erre is volt válaszunk, így megérdemelten nyertünk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink