Dorogi FC-Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Élő szöveges tudósítás)

dsc1502.jpg

Online tudósítás:
időpontesemény
VÉGESorozatban 5. meccsünkön szereztünk pontot (3 győzelem, 2 döntetlen), ezzel a győzelemmel egészen biztos bentmaradtunk az NB II-ben, sőt a 11. helyre léptünk előre a tabellán, és a hátralévő fordulókban, ha tartjuk a remek szériát, még a 8-9. hely elérhető!
91. percSzedlár ívelt a kapu elé a bal oldali szögletzászlótól, a kapu előtti kavarodásban több dorogi játékos is megszerezhette volna az egyenlítő találatot, azonban a labda végül Takács kezében kötött ki.
INFOA játékvezető 3 percet hosszabít.
85. percBeliczky lőtt 12 méterről a kapu fölé.
84. percLejon a gólszerző, Gajdos helyett Jovanovics a pályán.
INFOGajdos Zsolt is remek formában van, az utóbbi 8 fordulóban 5 gól szerzett.
79. percGÓL! GÓL! GÓL! VEZETÜNK! Egy előre vágott labdát Ódor mentett meg az alapvonalnál, majd a 16-oson belülre ívelt, ahol Gajdos 12 méterről kapásból a jobb alsó sarokba lőtt. 2–3.
73. percKővári helyett Gréczi élrkezik a csapatunkba.
71. percEgyenlített a Dorog! Girsik a bal oldaról ívelt szabadrúgásból a kapu elé, ahol Belényesi a rossz ütemben kimozduló Takács mellett, 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 2–2.
67. percDobronoky helyére Kóródi, Haruna helyére Grumics jött nálunk.
62. percTóth Barnabás 17 méteres lövését biztos kézzel védte Takács János.
58. percVígh helyett Szabó, Szerencsi helyett Beliczky, Barna helyett Girsik érkezik a Dorogba.
56. percGyorsan elvégzett bedobás után Haruna tréfálhatta volna meg Borsos kapust, aki nem ért még vissza a kapuba, de a védők tisztáztak.
INFOJammeh Haruna csak néhány hete mutatkozhatott be Szegeden, miután negkapta a magyar állapolgárságot. A korábban kétszer a gaboni válogatottban is pályára lépő csatár az egyik legjobb igazolásunk eddig: 6 meccsen 4 gólt szerzett!
50. percGÓL! GÓL! GÓL! VEZETÜNK! Oláh Gergő passzolt a 11-es pont közelében helyezkedő Haruna fel, hosszúnak tűnt a labda, de nem Hrunának, aki a bal alsó sarokba lőtt. 1-2
49. percBarna kapu elé ívelt szabadrúgása után Belényesi csúsztatott a jobb kapufa mellé.
47. percKővári kapta ez első sárgát, ellenfele visszahúzásáért.
FélidőJó iramú küzdelmes mérkőzésen igazságos a döntetlen a félidőben.
INFOOláh Gergő remekül tért a kezdőcsapatba, második gólját szerezte a bajnokságban. A Békéscsaba ellen talált be idegenben legutóbb.
36. percGÓL! GÓL! GÓL! EGYENLÍTETTÜNK! Dobronoky egy szögletet szép mozdulattal mentett meg az oldalvonal mellett, majd a kapu elé ívelt, ahol remek ütemben érkezett Oláh Gergő és 3 méterről a kapuba lőtt, 1–1.
INFOA Szeged nagy lendülettel kezdett, de ahogy kijött a Dorog a szorításból, gólt tudtak szerezni.
28. percVEZET A DOROG! Hazai bedobást követően Vígh sarokkal passzolt Szedlárhoz, a hazai támadó a 16-os sarkáig vezette a labdát, majd középre passzolt Szerencsihez, aki 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 1–0.
24. percSzedlár passzolt középre Lénárthoz, azonban a dorogi játékos lövése Mogáról szögletre vágódott.
17. percDlusztus ívelt fel egy labdát Tóth irányába, azonban a kimozduló Takács tisztázott.
9. percGajdos szerzett labdát a középpályán, majd egy rövid labdavezetést követően a kimozgó Borsos felett próbált a kapuba ívelni-sikertelenül.
6. percNálunk az első helyzet. Egy cselt követően Kővári lőtt 16 méterről a jobb kapufa mellé.
INFOŐsszel a két csapat 1-1-es döntetlent játszott a Szent Gellért Fórumban.
INFOA Buzánszky Jenő Stadion felújítása miatt negyedik alkalommal kellett ideiglenes otthont keresnie a Dorognak, a találkozó helyszíne ezúttal Gyirmót lesz. Érdekesség, hogy a Dorog a legutóbbi fordulóban éppen ugyanitt szenvedett kétgólos vereséget a feljutásra pályázó Gyirmót FC Győr ellen.
Dorog kezdőcsapatBorsos – Kárász K., Belényesi, Dlusztus A., Papp M. – Lénárth, Tóth B., Barna G. – Szedlár Z., Vígh Á., Szerencsi. Vezetőedző: Fenyvesi László
Szeged kezdőcsapatTakács J. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Oláh G., Simon Á. – Kővári R., Gajdos Zs., Dobronoky – Haruna.
INFOA közvetítés 16 óra 45 perckor kezdődik.
2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink