Két gól és három pont a Soroksár ellen!

bc5k1800.jpg
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia Gajdos és Haruna góljaival 2-0-ra legyőzte a Soroksárt a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában. Dragan Vukmir csapata már négy mérkőzés óta veretlen.

Jó iramban kezdtük a találkozót, az első negyedórában többször is sikerült eljutnunk az ellenfél kapujához, de Major kapust ekkor még nem tudtuk próbára tenni.

A kezdeti nyomást követően kiegyenlítettebbé vált a játék és a Soroksár előtt is adódott néhány komolyabb lehetőség: előbb Csontos kísérletét védte Takács, majd Csernik lövése csattant a keresztlécen.

A fordulást követően is egyenlő erők küzdelme zajlott. Előbb Gréczi majd Mohl veszélyeztetett egy-egy átlövéssel, a túloldalon Csernik hatalmas bravúrra késztette Takácsot.

A 67. percben kettős cserére szánta el magát Dragan Vukmir: pályára lépett Gajdos Zsolt, valamint Jammeh Haruna. Mint később kiderült, ez nyerő húzásnak bizonyult, ugyanis kilenc perccel a cseréket követően egy mintaszerű akció végén Ódor centerezését után Gajdos félfordulatból bevette a vendégek kapuját.

A gólt követően nagyobb kockázatot vállalt a Soroksár, így a fellazult védelemre többször is veszélyes kontratámadást vezethettünk, aminek meg is lett a gyümölcse: a 83. percben egy lendületes ellentámadás végén Kóródi kihagyhatatlan helyzetbe hozta Harunát, aki ötödik meccsén harmadszor volt eredményes és ezzel beállította a 2-0-s végeredményt.

Dragan Vukmir csapata sorozatban negyedik mérkőzésén sem talált legyőzőre. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia legközelebb szerdán 17 órakor a Dorog vendégeként lép pályára Gyirmóton.

Merkantil Bank Liga, 34. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár SC 2–0 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezeti: Szigetvári Márk (Varga G., Belicza).
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Ódor, Moga, Szilvási, Mohl – Jovanovic (Oláh G., 92.), Simon Á. – Dobos Á. (Gajdos, 67.), Varga Sz. (Gréczi M., a szünetben), Kóródi (Kővári, 85.) – Grumics (Haruna, 67.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Soroksár SC: Major B. – Kópis (Gárdos, 75.), Gengeliczki, Csontos, Pászka – Hudák M., Derekas – Csernik (Orosz M., 84.), Korozmán, Magyari (Ramadan, 67.) – Erdélyi (Lovrencsics B., 67.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Gól: Gajdos (76.). Haruna (83.)

Dragan Vukmir: - Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, tiszta szívvel és becsülettel dolgoztak ma is. Nagyon jó ellenfél volt a Soroksár, nekik is megvoltak a lehetőségeik, de most ebből a mérkőzésből mi jöttünk ki jobban.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink