Szilvási: A tavasz alapján az élmezőnyben a helyünk

sac-4946.jpg
Felnőtt csapatunk vasárnap 17 órakor a Soroksárt látja vendégül a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában. A mérkőzést megelőzően korábbi utánpótlás válogatott belső védőnkkel, Szilvási Péterrel beszélgettünk.

– Úgy gondolom, hogy jobb formában vagyunk, mint a Soroksár és hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem – kezdte elszántan a 26 esztendős védő. – Szeretnénk minél hamarabb matematikailag is bebiztosítani a bennmaradást, hogy ne legyen izgulni valónk és előrébb végezzünk a tabellán – tette hozzá.

Ha már szóba került a táblázat, Szilvási arról is szót ejtett, szerinte mi lehet a reális helyezés a csapat számára.  

– A Pécs elleni döntetlen után azt mondtam a többieknek, hogy simán lehetnénk akár a baranyaiak pozíciójában. A játékosállományunk, a játékfilozófiánk, valamint a tavaszi formánk alapján az élmezőnyben a helyünk – fejtette ki álláspontját.

Szilvási szezonját balszerencsés módon beárnyékolja korábbi sérülése, amely miatt több mérkőzést is kihagyott, de elmondása szerint most már hétről hétre egyre jobban érzi magát és közelít a csúcsformához.

– Sajnos két nagyon komoly keresztszalag sérülés után jöttem Szegedre. Elsőre elég nagy terhelést kaptam, így egyre nagyobb fájdalmak gyötörtek ősszel. Sokat segített, hogy télen rehabilitációs munkát végeztem egy nagyon profi belgrádi klinikán. Azóta úgy érzem, hogy minden edzés, minden meccs után egyre jobb az erőnlétem, de a százszázalékos formára még várni kell, szerintem majd a nyári alapozás után leszek csak igazi – mondta bizakodóan.

Mint arról a közösségi oldalainkon beszámoltunk, várhatóan a jövő héten, bizonyos szabályokat betartva, visszatérhetnek szurkolóink a lelátóra. Jelenleg az erről szóló kormányrendeletet várjuk, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség döntését arról, hogy mikor és milyen feltételekkel nyithatjuk meg a lelátókat. Belső védőnk ezzel kapcsolatban elmondta, már nagyon várja, hogy ismét nézők előtt játszhasson.

– Fantasztikus szurkolótáborunk van! Gyirmóton játszottam korábban, de ott közel sem volt ekkora szurkolósereg, mint itt Szegeden. Nagy löketet adhat a csapatnak, ha visszatérnek fanatikusaink, szerintem a hazai mérkőzéseken még nagyobb motivációval és győzni akarással lépünk pályára – zárta gondolatait a hátvéd.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink