Fegyelmezett védőmunka, bátor támadójáték

odor-mate-pmfc.jpg
Felnőtt csapatunk értékes pontot szerzett vasárnap a Pécs otthonában. A mérkőzés egyik legjobbja Ódor Máté volt, aki remek védőmunkája mellett bátor támadójátékkal és több veszélyes beadással vétette észre magát.

–Szerintem az első félidőben többet kellett volna kezdeményeznünk, de kompaktak voltunk, így nem volt helyzete az ellenfélnek – kezdte a meccs utáni értékelést a 19 esztendős jobbhátvéd. – A kiállítás után fellendült a játékunk, sok lehetőséget kidolgoztunk, ha belőjük őket, akkor a győzelem is összejöhetett volna – tette hozzá.

Ódor elmondta, Vukmir-mester a találkozó előtt azt kérte tőle, hogy lépjen be a támadóvonalba és bátran vállalja fel az egy az egy elleni játékot. –Volt pár szituáció, amelyben így utólag más döntést hoznék, de összességében elégedett vagyok – mérlegelte teljesítményét a fiatal bekk.

A bátor támadójátékra és a fegyelmezett védőmunkára vasárnap is szükség lesz, hiszen a jó erőkből álló Soroksár látogat a Szent Gellért Fórumba.

–A Soroksár egy játszós csapat, ez nekünk kedvezhet. Szerintem igazi ki-ki mérkőzés lesz, de mindenképp a három pont megszerzése a cél. Úgy érzem, képesek leszünk legyőzni a Soroksárt – mondta elszántan Ódor Máté.  


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink