Felkészülten várjuk a pécsi mérkőzést

szeged-pecs.jpg
A Szeged-Csanád Grosics Akaédmia vasárnap 17 órakor a dobogóra pályázó Pécsi MFC otthonában lép pályára a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Dragan Vukmir vezetőedző elmondta, nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor a csapat felkészült az ellenfélből, így a három pont megszerzése a cél.

A PMFC-vel eddig három alkalommal játszottunk tétmérkőzést, a mérleg két szegedi siker mellett egy pécsi győzelem. Az őszi összecsapáson Rácz László találata döntött a vörös-feketék javára. Legutóbb 2018. augusztus 11-én léptünk pályára a baranyai megyeszékhelyen, akkor Oláh és Germán góljaival 2-1-re diadalmaskodtunk az NB III. Közép csoportjában, amelyet később meg is nyertünk.

Érdekesség, hogy a keretünkben három olyan játékos is található, aki korábban megfordult a pécsieknél. Miroszlav Grumics 2012 és 2014 között 41 bajnokin 9 gólt szerzett a vörös-feketék színeiben, Kővári Róbert ugyancsak 41 bajnoki mérkőzésen ölthette magára a pécsiek szerelését, hatszor volt eredményes 2013 és 2015 között, míg Mohl Dávid ugyanebben az időszakban 40-szer lépett pályára a baranyaiaknál.

A 35 esztendős balhátvéd elmondta, mindig jó érzésekkel tér vissza Pécsre, nagyon szerette azt a csapatot, amiben ott játszhatott.

Kővári Robival akkor is és most is csapattársak voltunk, sokat sztorizunk róla. Egy nagyon agresszív sokat futó játékot játszanak, és az eredményeket látva ez nagy erővel bír. Játszottunk felkészülési meccset velük, és ősszel is találkoztunk már, de azokból a meccsekből nem szabad kiindulni. Mi fizikálisan rendben vagyunk, amivel nagyon sok mindent lehet kompenzálni. A pécsiek legutóbb Gyirmóton már 3-0-ra vezettek, a vége 3-3 lett, mi Ajkán 2-0-ról álltunk fel és játszottunk 2-2-es döntetlent a múlt héten. Sokat javultunk mi is, ez látszik a játékunkon és a tabellán is. Kemény, jó csatára számítok – fogalmazta meg elvárásait Mohl Dávid.

Hátvédünkhöz hasonlóan, Dragan Vukmir is nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor vezetőedzőnk nem rejtette véka alá, hogy három ponttal lenne igazán elégedett Pécsett.

- Egy nagyon jó csapat ellen készülünk, ezt a táblázaton elfoglalt helyezésük is mutatja. Nehéz meccs lesz, pláne, hogy a pécsiek hazai pályán játszanak. Agresszív, támadó focit játszanak és ezt eredményesen teszik. Mi erre készülünk és szeretnénk megnyerni a mérkőzést. Bár az utóbbi két fordulóban pontokat szereztünk, a Kaposvár ellen nyertünk is, de minden meccs más és nekünk arra kell törekednünk, hogy a következő mérkőzésen is a legjobb formánkat tudjuk nyújtani – nyilatkozta Dragan Vukmir.

A vasárnap 17 órakor kezdődő zárt kapus mérkőzést online streamen keresztül követhetik szurkolóink.


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.05.16. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/KAZINCBARCIKA
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 77
02. GYIRMÓT FC GYŐR 75
03. VASAS FC 75
04. PÉCSI MFC 64
05. FC AJKA 62
06. BUDAÖRS 58
07. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 54
08. SOROKSÁR SC 54
09. SZOMBATHELYI HALADÁS 54
10. SZOLNOKI MÁV FC 54
11. SZEGED-CSANÁD GROSICS 53
12. WKW ETO FC GYŐR 46
13. BFC SIÓFOK 44
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 44
15. ST. LŐRINC KFT. 41
16. DOROGI FC 41
17. AQVITAL FC CSÁKVÁR 38
18. KAZINCBARCIKA 33
19. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 33
20. DEAC 22

Partnereink