Gajdos Zsolt: nagy lökést adhat ez a döntetlen

gajdos-zsolt.jpg
Felnőtt csapatunk kétgólos hátrányból felállva mentet pontot az Ajka vendégeként szerdán. A találkozón két gólt szerző Gajdos Zsoltot kérdeztük a lefújást követően.

 –Először is gratulálunk a két gólodhoz és a pontszerzéshez! Mit mondott neked Dragan Vukmir, amikor 2-0-s ajkai vezetésnél beküldött a pályára?


–Köszönjük szépen! Igazából azt, amit általában, hogy aki csereként beszáll, az tegyen hozzá a csapat teljesítményéhez, akár góllal, gólpasszokkal és próbáljunk meg a kapu elé érkezni. Ez volt a fő cél a mai mérkőzésen és szerencsére összejött. A csapat erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányból sikerült pontot szerezni.

– Mi járt a fejedben amikor odaálltál az első, illetve a második büntetődhöz?

Az elsőnél arra gondoltam, nagyon fontos, hogy berúgjam, hiszen utána van időnk egyenlíteni, vagy akár megnyerni a meccset. Igazból a másodiknál is hasonló érzéseim voltak. Kicsit rosszabbul rúgtam, mint az elsőt, de szerencsére az élet úgy hozta, hogy a labda odapattant elém és berúgtam. Örülök neki, hogy szereztünk idegenben egy pontot, boldogok vagyunk.

–Mekkora lökést adhat a csapatnak, hogy kétgólos hátrányból sikerült felállni?

–Minden pontszerzés nagy lökést adhat, főleg idegenben. Az Ajka egy erős csapat, nem véletlenül van a tabella elején. Mindig a következő mérkőzésre készülünk, szeretnénk minél több pontot szerezni. Minden meccsen győzelmi eséllyel lépünk pályára, igaz, nincsenek könnyű mérkőzések az NB II-ben, főleg így a szezon vége felé, de mindig a következő összecsapásra koncentrálunk és azt próbáljuk megnyerni.


Legközelebb április 11-én, vasárnap a Kaposvári Rákóczit fogadjuk a Szent Gellért Fórumban. A mérkőzést online streamen keresztül követhetik szurkolóink.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink