Kétgólos hátrányból mentettünk pontot Ajkán

ajka-szeged.jpg
Kétgólos hátrányból felállva, Gajdos Zsolt duplájával 2-2-es döntetlent játszottunk az Ajka vendégeként a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában.

Az első húsz perc puhatolódzó játékkal telt, de aztán felpörögtek az események. A 25. percben Szilvási mentett önfeláldozóan a ziccerben lévő Zsolnai elől. A szögletet követően viszont megszerezte a vezetést az Ajka: a kipattanót Rétyi középre lőtte, a lecsorgót pedig Csizmadia a hosszú sarokba továbbította. Rögtön a gól után egyenlíthettünk volna, Jammeh szépen tálalt Kóródi elé, de az utolsó pillanatban mentettek a hazai védők.

A félidő hajrájában Kovács Nikolasz tört be a tizenhatoson belülre, Szilvási testtel ütközött vele, a játékvezető némi hezitálást követően a büntetőpontra mutatott. Hiába érezte az irányt Takács, nem tudta hárítani Soltész büntetőjét, így 2-0-s hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Ódor harcolt ki egy büntetőt, de Jovanovics a kapu fölé rúgta. Ezt követően Dragan Vukmir hármas cserével adott új lendületet csapatunknak: pályára lépett Grumics, Gréczi, valamint Gajdos is, utóbbi a 60. percben egy veszélyes szabadrúgással jelezte, hogy ez a meccs még közel sem lefutott.

Negyedórával a vége előtt Gréczi tört be a tizenhatoson belülre, majd az erőből középre tett labdáját kézzel blokkolták, így másodszor is büntetőhöz jutottunk. Ezúttal Gajdos állt a labda mögé és higgadtan a jobb alsóba gurított.

A gólt követően még nagyobb fokozatba kapcsoltunk, ennek eredményeként a 84. percben Dobos keresztlabdája szabadon találta Vargát, akit a tizenhatoson belülre érve buktattak, a játékvezető pedig ezúttal is tizenegyest ítélt. Gajdos megint a jobb alsót választotta, de Horváth kapus résen volt és kiütötte, de a kipattanónál már tehetetlen volt, így sikerült egyenlítenünk.

A ráadás perceiben még egy lehetőség adódott a hazaiak előtt, Simon azonban a labda útjába vetette magát, így 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Merkantil Bank Liga 31. forduló
FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-2 (2-0)
Ajkai Városi Sportcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Barna G. (Kiss B., Kulman, Derdák).
FC Ajka: Horváth D. – Kenderes (Görgényi 78.), Nagy M. (Tóth B. 78.), Zsolnai, Csemer, Heffler T., Csizmadia, Rétyi, Soltész (Szűcs 65.), Kovács N., Tar. Vezetőedző: Kis Károly.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Ódor, Szilvási, Pejovics, Dobos (Oláh 88.), Mohl, Varga Sz., Simon Á., Jammeh (Grumics 55.), Kóródi (Gajods 55.), Jovanovics (Gréczi 55.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gól: Csizmadia (26.), Soltész (41. – büntetőből) ill. Gajdos (75. – büntetőből, 84.).
Sárga lap: Csizmadia (72.) Tar (75.), Heffler (81.), Horváth (83.), Tóth (92.).

Dragan Vukmir: – Nehéz meccs volt, elaludtunk az első félidőben, a második félidőben viszont feljöttünk, próbáltuk megfordítani az eredményt. Igazságos a döntetlen, de tovább kell dolgoznunk, mert minél előrébb szeretnénk végezni a bajnokságban.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. BVSC-ZUGLÓ 34
09. KARCAGI SC 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 24
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink