Dobos Áron: három pontért megyünk Ajkára

dobos-aron-ajka.jpg
Ősszel Dobos Áron hajrában szerzett bombagóljával sikerült legyőznünk az Ajkát, fiatal szélsőnk ezúttal is győzelmet vár a csapattól.

A Vasas elleni derbit követően a bajnokság egyik meglepetéscsapatához, az Ajákhoz látogatunk szerdán. Nehéz mérkőzésre van kilátás, ugyanis Kis Károly együttese az előzetes várakozásokat túlszárnyalva jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán és tavasszal mindössze egyszer szenvedett vereséget - az előző fordulóban a Gyirmót ellen kapott ki 1-0-ra. A zöld-fehérek erejét jelzi, hogy Nagy Mihály Krisztián 16 találattal vezeti a Merkantil Bank Liga góllövőlistáját.

A Veszprém megyeiek hozzánk hasonlóan 2018-ban jutottak fel a másodosztályba, miután az NB III. Nyugati csoportjának élén végeztek. A tavalyi szezonban a kilencedik helyen álltak, amikor félbeszakadt a bajnokság.

Eddig hat alkalommal találkoztunk velük: két szegedi siker mellett három ajkai diadal és egy döntetlen született. A legutóbbi, őszi összecsapás igazán emlékezetesre sikeredett, ugyanis az első félidőben Alekszandar Jovanovics góljával megszereztük a vezetést, majd negyedórával a vége előtt Csizmadia találatával egyenlített az Ajka. Sokan talán már elkönyvelték a döntetlent, azonban az utolsó percben jött Dobos Áron és egy óriási bombagólt ragasztott Horváth kapus hálójába, így sikerült itthon tartottuk a három pontot.

 

–Volt egy lecsorgó labda, toltam rajta egyet és szerencsére sikerült jól eltalálnom. Jó érzés volt, szeretném minél többször átélni a gólszerzés örömét – emlékezett vissza első szegedi találatára a 20 esztendős támadó.

Dobos kiemelte, hazai pályán nagyon jól szerepel az Ajka, az idei bajnokságban kifejezetten erős csapatnak számít, de ezzel együtt a győzni szeretne szerdán.

–Van bennünk hiányérzet a pénteki meccs után. Megbeszéltük a hibákat és már a következő mérkőzésre készülünk, amelyen természetesen a három pont megszerzése a cél. Nyerni szeretnénk, és úgy érzem képes rá a csapat. Az utóbbi meccseken jól néztünk ki, ez bizakodásra adhat okot – fogalmazta meg elvárásait.   

A szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzést onilne streamen keresztül követhetik szurkolóink.

Merkantil Bank Liga 31. forduló
2021. 04. 07, 18.00
FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink