Második csapatunk is készül a bajnoki szezonra

img-cdae38c484e4ea8180b6467eaa4803be-v.jpg
Az őszi bajnoki küzdelmeket a 10. helyen zárta a megyei első osztályban szereplő második gárdánk. 

- Január negyedikén kezdtük el a felkészülést a tavaszi szezonra – mondta honlapunknak Vágó Mihály vezetőedző. Tesztekkel, felmérésekkel indítottunk, amelyek után örömmel mondhatom, hogy a szünetben kért munkát a labdarúgók otthon maradéktalanul elvégezték. Az eddigi felkészülés közösen zajlik az U19-es csapattal, az elmúlt héten Gyulán edzőtáboroztunk, ahol két meccset játszottunk. A Jamina ellen 3-1-re, míg a Mezőkovácsháza ellen 9-5-re diadalmaskodtunk. Napi három edzés volt a programunkban, a harmadik foglalkozás mindig a konditeremben volt. Hétfőtől újra Szegeden készülünk, a héten további két felkészülési találkozó vár a játékosokra. Szerdán a Hódmezővásárhely ellen játszunk idegenben, majd szombaton a Kiskundorozsma lesz az ellenfelünk. Február harmadikára még tervbe van véve egy Orosháza elleni meccs is, de ez egyelőre kérdéses még. Ami biztos, hogy február 21-án az UTC ellen kezdjük el a bajnoki küzdelmet. 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink