Szeged-PMFC (élő, szöveges közvetítés)

pmfc.jpg
13:00 órakor kezdünk, cikkünk folyamatosan frissül. 

 

Mai kezdőcsapatunk: Varga B. – Ódor, Papp M., Deák, Illés – Dobos, Rózsahegyi, Oláh G., Varga Sz. – Gajdos, Grumic

Csapatunkban ma pályára lép a 19 éves Illés Richárd, aki legutóbb a Mol Fehérvár FC második csapatában szerepelt. A balhátvéd 2015-2018 között a Grosics Akadémián nevelkedett. 

PMFC: Hermány – Sági, Króner, Preklet, Katona – Geiger, Bartha, Futó, Kálmán – Grabant, Adamcsek

A vendégek kezdték a mérkőzést.

1. perc: Adamcsek próbálta a félpályáról kapura ívelni a labdát, de célt tévesztett.  

7. perc: Egy távoli pécsi lövés szállt magasan a kapu fölé. 

13. perc: Adamcsek lőtt közelről a hálónkba. 0-1

15. perc: Grumic tört egyedül kapura, de Hermány buktatta. A jogos tizenegyest Gajdos lőtte a jobb alsó sarokba. 1-1!

16.perc: Dobos húzott el a szélen, beadását Hermány ütötte szögletre.

25. perc: Bartha lőtt távolról mellé.  

27. perc: Ódor mentett nagy helyzetben szögletre. 

34. perc: Oláh került nagy helyzetbe de kisodródott, majd Gajdos elé került a labda, aki 14 méterről jobbal lőtt de Hermány bravúrral védett. 

A mérkőzés kétszer 60 percig tart. 

44. perc: Kálmán helyett Szabó lépett pályára a vendégeknél.  

51. perc: Megfordítottuk a mérkőzést. Gajdos lőtt ballal a kapu közepébe. 2-1!

Mi irányítjuk a mérkőzést, szemre is tetszetősen játszunk.  

 59. perc: Grumic tört kapura, majd ügyesen játszott vissza Dobosnak, aki 16 méterről ballal a kapu közepébe helyezett. 3-1!

Szünetben, 60 perc játék után: 3-1

Sorcsere mindkét csapatnál. 

PMFC: Vukman – Rácz, Gajág, Németh M., Tölgyesi – Kónya, Bischof, Tihanyi, Óvári – Keresztes, Bohata

Szeged: Varga B. - Kővári, Pejovic, Deák, Mohl - Simon, Lestyán - Gréczi, Dobronoky, Bitó - Germán

70. perc: Mezőnyjáték folyik eddig a második félidőben. 

77. perc: Egy távoli pécsi lövés szállt magasan a kapunk fölé.  

85. perc: Haruna és a próbajátékon szereplő Fülöp Krisztián lép pályára nálunk. Deák és Bitó hagyja el a pályát. 

90. perc: Még 30 perc van vissza a találkozóból, nincs veszélyben a vezetésünk. 

91. perc: Pejovic ívelt lágyan a védők mögé, ahol Gréczi lépett ki ziccerben, de 14 méterről a kapu mellé emelte a labdát. Óriási helyzet volt. 

98. perc: A semmiből szerzett gólt a PMFC, Keresztes szépített. 3-2. 

100. perc. Óvári lőtt szabadrúgásból 16 méterről a kapu fölé. 

102. perc: Dobronoky helyett Bojtos folytatja a játékot. 

105. perc: Varga Bence helyett Ásványi folytatja a kapuban. 

119. perc: Kónya lőtt kevéssel a kapu mellé. 

Vége:3-2!


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink