Dragan Vukmir: Jó úton haladunk

vukmir.jpg
Vezetőedzőnk értékelte a felkészülés első hetét. 

- Elégedett vagyok az elvégzett munkával - nyilatkozta Dragan Vukmir. A játékosok jól dolgoztak az egész héten, mindent amit kértem tőlük azt becsületesen elvégezték. Szerencsére elkerültek minket a sérülések is, így akik elkezdték velünk a felkészülést, azok mind a rendelkezésemre állnak. Játszottunk egy felkészülési találkozót az Arad ellen, amely szintén tanulságos volt. Korán jött nekünk ez a mérkőzés, hiszen a taktikai dolgok begyakorlása csak most következik majd, míg a vendégek már harcra készen álltak, hiszen ők előrébb tartanak a felkészülésben. Mindezek ellenére láttam bíztató jeleket. A jövő héten még keményebb munka vár a keretre, péntekig hét edzésen vesznek részt a játékosok, szombaton pedig az Újpest otthonában játszunk edzőmérkőzést. Hiszem és tudom, hogy jó úton haladunk, a játékosok partnerek a kemény munkában. Ezt az utat járva biztos vagyok abban, hogy szép tavasz vár ránk majd tavasszal, sok örömet tudunk majd okozni lelkes szurkolóinknak.

vukmir.jpg


2026/2027
Merkantil Bank Liga
14. forduló
2026.11.22. vasárnap, 17:00
Soroksár SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szamosi Mihály Sporttelep
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 29
02. Soroksár SC 25
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 24
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 24
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
06. Gyirmót FC Győr 22
07. FC Ajka 19
08. DVTK 18
09. BVSC-Zugló 17
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 16
11. VIDEOTON FC Fehérvár 15
12. Szentlőrinc 14
13. HR-Rent Kozármisleny 13
14. FC Nagykanizsa 12
15. KARCAGI SC 11
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink