Germán Tamás: Eredményesebb tavaszt várok a csapattól!

img-8526-1.jpg
Csapatkapitányunk értékelte az őszi szezont.

- Nehezen indult a bajnoki szezonunk, sajnos a rajtnál beragadtunk. Új edzővel vágtunk neki a bajnokságnak, több helyen változás történt a játékoskeretben, jöttek és mentek is labdarúgók, így kicsit később álltunk össze. Úgy gondolom a Siófok elleni mérkőzéstől számítva jó csapategység alakult ki az öltözőben, elkaptuk a fonalat és egy eredményes periódust indítottunk el. Nekünk nagyon rosszkor jött a Covid-vírus, ugyanis akkor megszakadt a lendületünk. A Soroksár ellen sajnos ki sem tudtunk állni a betegségek miatt. Amikor kijöttünk ebből a szituációból akkor volt pár szép győzelmünk, gondolok itt a nyíregyházi és a barcikai meccsre, de sajnos bele is szaladtunk két nagyarányú vereségbe. Az ETO és a Békéscsaba elleni kudarc a mai napig fájó pont számunkra. Úgy gondolom, hogy egy jó téli felkészüléssel előrébb tudunk majd lépni, mert ez a csapat többre hivatott. Hátul stabilizálni kell a védekezést, mert sok gólt kaptunk, elől pedig javulnunk kell a helyzetek kialakításában, illetve értékesítésében. Mindenképpen eredményesebb tavaszt várok a csapattól. Meg kell említenem, hogy óriási segítséget jelentett nekünk a szurkolók buzdítása, ameddig ott voltak a lelátón, nagyon nagy támaszaink voltak. Remélem tavasszal együtt, közösen ünnepelhetünk majd velük a győztes meccsek után. Ezúton szeretnék minden szegedi szurkolónak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és szegedi sikerekben gazdag boldog új évet kívánni!

img-8526-1.jpg


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink