Csató Sándor: A Szeged egy nagyon harcos, masszív csapat

csato-sandor-2020-09-19-crop.jpg
Szerdán 18:00 órakor az ETO érkezik a Szent Gellért Fórumba. 

Priskin Tamás egy mérkőzéses eltiltása a hétvégén letelt, így Szegeden már a szakvezető rendelkezésére állhat. Nem utazik viszont a csapattal a vasárnap este a Gyirmót ellen megsérülő Szimcso Viktor, aki még kényszerpihenőjét tölti. Továbbra is sérüléssel bajlódik Király Botond, Szuhodovszki Soma és Forró Gyula. Rajtuk kívül pedig Bagi István kénytelen kihagyni az összecsapást, aki a városi rangadón begyűjtötte ötödik sárga lapját.

- Egy nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl – kezdte Csató Sándor, vezetőedző. – Különösen a második félidő volt az, amikor uraltuk a játékot, ekkor az történt, amit mi szerettünk volna, szép gólokat szereztünk és nagyon fontos győzelmet arattunk. Nem csak a presztízs miatt volt hatalmas jelentősége a meccsnek, hanem mert a helyezésünk miatt nagy szükségünk van a pontokra.  ami az utóbbi időben sokféle összeállításban játszott, mert sok volt a beteg, emiatt kíváncsian várjuk, hogy ellenünk milyen felállásban lépnek pályára. Az előző fordulóban bravúros győzelmet arattak Nyíregyházán, úgyhogy biztos vagyok benne, egy nagyon kiélezett meccset játszunk velük.

(eto.hu)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink