Csató Sándor: A Szeged egy nagyon harcos, masszív csapat

csato-sandor-2020-09-19-crop.jpg
Szerdán 18:00 órakor az ETO érkezik a Szent Gellért Fórumba. 

Priskin Tamás egy mérkőzéses eltiltása a hétvégén letelt, így Szegeden már a szakvezető rendelkezésére állhat. Nem utazik viszont a csapattal a vasárnap este a Gyirmót ellen megsérülő Szimcso Viktor, aki még kényszerpihenőjét tölti. Továbbra is sérüléssel bajlódik Király Botond, Szuhodovszki Soma és Forró Gyula. Rajtuk kívül pedig Bagi István kénytelen kihagyni az összecsapást, aki a városi rangadón begyűjtötte ötödik sárga lapját.

Egy nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl – kezdte Csató Sándor, vezetőedző. – Különösen a második félidő volt az, amikor uraltuk a játékot, ekkor az történt, amit mi szerettünk volna, szép gólokat szereztünk és nagyon fontos győzelmet arattunk. Nem csak a presztízs miatt volt hatalmas jelentősége a meccsnek, hanem mert a helyezésünk miatt nagy szükségünk van a pontokra.  ami az utóbbi időben sokféle összeállításban játszott, mert sok volt a beteg, emiatt kíváncsian várjuk, hogy ellenünk milyen felállásban lépnek pályára. Az előző fordulóban bravúros győzelmet arattak Nyíregyházán, úgyhogy biztos vagyok benne, egy nagyon kiélezett meccset játszunk velük.

(eto.hu)


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. BVSC-ZUGLÓ 34
09. KARCAGI SC 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 24
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink