A SZEOL is csatlakozott!

20201020-113632.jpg
Idén nyáron, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetésével jött létre az az összefogás, amit a Dél-Alföld labdarúgásáért öt klub hozott létre. Mostantól a SZEOL SC is a partnerek között szerepel. 

A kezdeményezést, melynek célja, hogy eredményesebbé tegye a Dél-alföldi régió labdarúgását szerződéssel pecsételték meg a klubok. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) célkitűzései között szerepel az utánpótlás-nevelés fejlesztése. Ennek szellemében, a korábbi 45 MLSZ Alközpontot átalakítva, tervezetten 30-32 Tehetségközpontokat hoz létre a Szövetség. A Szeged-Csanád GA a szűkítés után is fontos szerepet kaphat, vélhetően bekerülünk a Tehetségközpontok közé.

Ebbe az irányzatba illeszkedik az az együttműködés, amely a Szeged-Csanád Grosics Akadémia koordinálásával indult meg, idény nyáron.

A szerződés lényege rövid távon az utánpótlás erősítése, hosszabb távon pedig a régió felnőtt labdarúgásának magasabb szintre emelése. A legfrissebb új csapattaggal, a SZEOL-lal, most kötött szerződést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Halkó Pál, ügyvezető, SZEOL SC :”Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Szeged egy nagy város. Mai, európai mértékkel nézve, ez egyáltalán nem így van. Megérett a helyzet arra, hogy városunkban egy klub - ez esetben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia -  infrastruktúrája, gazdasági háttere révén a labdarúgásban hazai szinten a legmagasabb célokat tűzhesse maga elé. Mi, mint a városban jó szakmai színvonalon működő utánpótlás klub, reményeim szerint - szigorúan kölcsönösségi alapon - segíteni tudjuk a legtehetségesebb játékosok felfelé áramlását úgy, hogy növendékeink a városban, nem mellesleg családi körben  maradjanak. Ez a fő célkitűzés. Ugyanakkor fontos az is, hogy ha sportpályafutásuk nem a hivatásos irányt veszi, vissza tudjanak térni hozzánk, a labdarúgás hátországába és a sportolás mellett tudjanak tanulni."

Dr. Emődi Sándor ,ügyvezető, Szeged-Csanád Grosics Akadémai :” Egyesületünk a kezdetektől nyitott volt és törekedett is a jó viszony kialakítására a régió klubjaival. A jelenlegi formában keretet és lendületet is kap a partnerség, amivel minden együttműködő klub csak nyerhet.

20201020-113650.jpg

Halász László, utánpótlás szakmai vezető, SZCSGA: ”Mindenképp egy nagy múltú, komoly partnert nyertünk meg az ügynek a SZEOL SC-vel. Bízom benne, hogy a közös projekt, amit minden érintett fél kölcsönösen elfogadott, stabil marad és hosszútávon gyümölcsöző lesz.”

Őze Tibor, szakmai tanácsadó, SZCSGA : ”Ez egy történelmi pillanat, aminek személyesen is nagyon örülök! Most teljessé válik az a partneri struktúra Szegeden és környékén, ami országosan is példamutató lehet.”

Az együttműködő klubok:

Szeged-Csanád Grosics Akadémia,  SZEOL SC, Hódmezővásárhelyi FC (HFC),  Déli Aprók utánpótlás és felnőtt Futball Club (DAFC), Foliaplast-Bordány SK, Algyői SK

partnerprogram-vegleges.png

Az együttműködés főbb pontjai:

 Közös utánpótlásnevelési koncepció az edzések módszertanában és tervezésében

 Kétirányú játékosmozgás a klubok között, hogy minden labdarúgó a saját szintjének leginkább megfelelő csapatban és bajnokságban játszhasson

Közös, belső edzőképzések

Közös tornák lebonyolítása

U-19 korosztálytól a tehetséges játékosok integrálása a Szeged-Csanád Grosics Akadémia felnőtt csapatába vagy a partner egyesületek valamelyikébe

 

Közös részvétel Európai Uniós és hazai projektekben

 


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
17. forduló
2023.12.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
PMFC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 37
02. ETO FC GYŐR 35
03. VASAS FC 31
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 27
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 22
08. PMFC 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 21
10. SOROKSÁR SC 20
11. BUDAPEST HONVÉD 20
12. BUDAFOKI MTE 19
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 18
14. BVSC-ZUGLÓ 16
15. TISZAKÉCSKEI LC 15
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 7

Partnereink