A DEAC elleni várakozásaink

img-0366.jpg
Sajtótájékoztató keretében monda el, mit vár a vasárnapi bajnokitól Dr. Dobos Barna vezetőedzőnk. Az újságírók Szilvási Pétertől és Oláh Gergőtől is kérdezhettek.

Két győzelem, két elmaradt mérkőzés. Ez a mérlege az elmúlt heteknek. Ma, a PCR tesztek után tartott sajtótájékoztatón erről is szó volt. A sajtótájékoztatót már a pálya mellett, a lehető legbiztonságosabb körülmények között tartottuk. A klub számára is első az egészség, mindenki biztonságának garantálása.

Dr. Dobos Barna:  ”Nem tudunk hosszú távra tervezni, mivel napról napra változhat a helyzet. Jó példa erre a Veszprém elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésünk, ahová már elutaztunk és a meccs helyett edzést kellett vezetnem. Hazai pályán győzni szeretnénk a DEAC ellen. Vannak hátráltató tényezők is, elsősorban a sérülések. Több sérültünk is van. Remélem, hogy minél hamarabb felépülnek és csatlakozhatnak!"

Játékosaink közül az újságírók elé állt, Szilvási Péter is, aki korábban játszott Debrecenben.

Szilvási Péter: „Mivel nem rég csatlakoztam a klubhoz, számomra az elmaradt találkozók egy olyan lehetőséget is rejtettek, hogy így még jobban fel tudtam venni a ritmust a csapat többi tagjával, még inkább magamévá tudtam tenni a taktikai elképzeléseket. Minden találkozón győzelemre törekszünk, így ebből a szempontból nincs különbség a felkészülésben.”

exif-temp-image.jpg

Oláh Gergő, a Debreceni Egyetemen szerzett sport és rekreációszervezésből diplomát, így aktuális ellenfelünk számára is különleges.

Oláh Gergő: ”Sok ismerősöm van a következő ellenfelünknél, például tanáraim közül is dolgoznak többen a klubnál. Játékosok között is vannak olyanok, akik a DVSC-ben csapattársaim voltak és szép sikereket értek el. Nem becsüljük alá egyik ellenfelünket sem, így a DEAC-ot sem, egy feltörekvő klub."

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia - DEAC Merkantil Bank Liga 10. fordulójának mérkőzése vasárnap, 17 órakor kezdődik a Szent Gellért Fórumban. Minden szurkolót várunk és kérjük, használják a kihelyezett fertőtlenítőket, próbálják a távolságot tartani egymástól és a mosdókban, zárt helyeken használják a maszkot, lehetőség szerint a lelátón is. A szurkolást és a megértés köszönjük! Hajrá Szeged!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink